Lilaliba

Az úgy volt, hogy kigondoltam, hogy szigeteltetni kellene az ablakokat. Príma fa ablakok, jól is zárnak, de csak összeszáradt kicsikét, és amikor fúj a szél, beporosodik közötte. Meg a pók is szereti oda szövögetni a hálóját. Interneten bekeresem az ablakszigetelőket. Megérdeklődöm, hogy bemarásos gumis módszerrel mennyi lenne az annyi?

1. Ő talán budapesti vállalkozó, 490-ért írja méterét a honlapján. Érdeklődésemre gyors válaszban közli, hogy 30 000.-Ft, és mindkét ablak duplán, szóval a külső és a belső is.

2. Ő egy miskolci vállalkozó, aki közli velem: a külső ablakból el kell távolítani az üveget, helyette dupla, hőálló, közte gázos üveg kerülne, új zárszerkezettel, és nem szabad a külső és belső ablakot gumival szigetelni, mert akkor bepárásodik, csak a belsőt szigetelnék, és akkor ez nekem cakk-pakk 80 ezer forintomba kerülne.

3. Helyi vállalkozó, és 24 000.-ért megcsinálná.

Tekintettel arra, hogy ez nálam egy tisztaszoba, mondhatjuk vendégszoba, télen talán háromszor ha befűtök ide, akkor, ha vendégeim vannak, nem érzem akkora szükségét annak, hogy ennyit belefeccöljek. Mert ha itt állna az ágyam, mondjuk az ablak alatt, és fújná a szél a takarómat is, hát akkor gondolkodás nélkül beválasztanám a legdrágábbat is, akár. Így aztán elmentem a Nagyáruházba, megvettem a szigetelőanyagot ezerért, és körberagasztottam. Aztán még, ha hidegebb lesz, be teszem az ablakok közé a szivacspárnát, és csókolom. Mert a költséghatékonyság nálam nagy erővel bír. Amúgy meg vettem fát 30 ezerért, és gáz is van.

És van-e ideális korkülönbség? És az mennyi? És ha tuti a korkülönbség, akkor tuti a házasság is? És csak a kivétel csak erősíti a szabályt? És Brad Pitt öregnek számít? Ugye, hogy nem. És aki vele egyidős, és soha nem találkoztál még vele, arra rámondhatod ismeretlenül, hogy az egy öreg ember? Nem tudod, milyen az egyénisége, a személyisége, a családja gyökerei, a múltja, mit gondol a világról, na és milyen vele az ágyban? És csak simán rávágják, hogy az egy öreg ember? És ha hozzámész egy korodbelihez, aki néhány év után leléphet, és ott maradsz egy-két gyerekkel, az úgy teljesen rendben van?

Sajnos, az embereknek tulajdonsága, hogy sztereotípiákat gyártanak, előítéleteik vannak:  Az 50 éves öreg. Anyám 55, és már évek óta öreg.

De érdekes, Brad Pitt nem öreg, és Csiszár Jenő sem 55 évesen, pedig még óvodások az ikrei, és úgy gondolja, fel is fogja nevelni őket. Sőt, Czeizel Endre 70 évesen is apa lett, állítólag rövidesen ismét gyermeke lesz.

És az a nő, aki a 40-hez közeledve szül, az nem öreg? Mert addig önmegvalósított, bulizott, meg egyáltalán nem volt kedve feladni az addigi életét pisiszagú büfiztetős életre. És akkor most már a társadalom elvárja tőle. Mert mostanában nem 20 évesen szülnek a lányok. És azt sem bánják, ha majd hatvan éves lesz, mire a gyereke leérettségizik, és még közel sincs sínen az élete. Persze, a 40 éves nőnek a párja nem negyven, nyilván több. Vagy sokkal több, túl egy házasságon, váláson, vagy kirángatva az agglegénységből. De az nem öreg. Érdekes.

Az, ha két embernek egyforma az érték, az élet. a közös program, a zene, a könyv, és ahogyan a világot nézik, az életet élik, az a fontos. És nem az, hogy mennyi a korkülönbség.

Szerintem.

Amikor olyan munkahelyen vagy kénytelen dolgozni, ahol a főnökeid megrontják a napjaidat, az eléggé gáz. Mert a munkámat szeretem, és a többiekkel is elvagyok, na de hát ez a nő… Bocs két nő…

Úgy alakult, hogy az elmúlt szombaton házasodás történt nálunk, a lányom és társa /párja, szerelme, barátja/, összekötötték életüket. Majd erről máskor. Amikor hétfőn dolgozni mentem, azzal fogadott az én kimondottan rosszindulatú, irigy, féltékeny és klimaxos főnöknőm: Na, sikerült végre férjhez adnod a lányod??? Én csak annyit mondtam, hogy már két hosszan tartó jegyessége volt, mindkettőt ő szakította meg, szóval, ha akart volna, már 20 évesen férjhez mehetett volna, aztán 25-ben is, most meg így is lett. Ez tényleg így volt, mondta, és elcsendesedett. Bár én szívesebben kérdeztem volna meg tőle, hogy és te mikor követed a lányom példáját? Ugyanis most már ő is közeledik az 50-hez, és nem volt még eljegyezve, nem volt férjnél, és gyereke sincs. Sajnos. De azért nem kellene ennyire szemétnek lennie, úgy zsigerből.

Más. Ugyanitt, ugyanez a társaság. Jelenléti ívemet írom alá. Dolgoztam augusztus 20,21,22, napi 12 órát. Az 36 óra. Ehhez hozzáírtak 8 óra szabadságot. Az 44 óra. Az összes magyar dolgozó állampolgárnak ezen a héten 4×8 azaz 32 órát kell dolgozni. Amikor rákérdeztem, hogy miért, és hol van az én augusztus 20-ám, akkor megkaptam, hogy ez így van jól, mert télen kevesebbet dolgozunk, napi 1 órával rövidebb a nyitvatartás. Hát én erre azt mondom, hogy fasza.

Talán a vendéglátással töltött éveimnek köszönhető, hogy az agyféltekém pénzzel kapcsolatos része rendkívül jól működik. Soha nem felejtem el, ha én tartozom valakinek, és mindig mindent a legrövidebb időn belül /azonnal/ rendezek. És megfogadtam, hogy ezentúl mindig lesz nálam aprópénz, mert az utóbbi időben akkora balek lettem emiatt, hogy az csak na!

1./ Eljöttek felszerelni az árnyékolót a mesterek. Először 12 ezret mondtak, majd megegyeztünk 9 ezerben. -Sajnos nincs nálam apró,- mondta a jóképű- de úgyis jövök még a szilikonspray-vel, és hozom a visszajárót.

2./ Asztalos csávó is összeállította a számlát 14 ezerről, én adtam 15-öt, és, sajnos ő sem tudott visszaadni.

3./ Barátnőmmel színházba mentünk, ott vettük a jegyet, mindkettőnknek tízezrese volt, ezért én fizettem ki mind a két jegyet.

4./ Másik színház, munkatárssal. – Vedd meg a jegyeket – mondta. Amikor kifizette, persze, nem volt aprónk egyikünknél sem. Majd holnap megkapod.-mondta.

És mindegyiktől kérni kellett! Egyik sem emlékezett már arra, hogy tartozik. Ez annyira érdekes. De megfogadtam, hogy ha lehet, akkor mindig tartok magamnál olyan visszaadós, felváltós pénzt.

Ez már engem annyira nem izgat, de nagyon édes, hogy két ismerősömmel örülhettem együtt, gratuláltam nekik sok szeretettel. Az egyik leendő orvostanhallgató apukája is elismert traumatológus, anyuka tanárnő, meg van ám minden ahhoz, hogy a gyerek is apa nyomdokain haladjon tovább.

A másik helyen apuka aszfaltozó cigány. Anyukában is van egy vonóval, vagy kettővel. Mindig sokat dolgoztak, példaszerűen nevelték a gyerekeket, ebben a patchwork családban. Nagyon-nagyon örültem a kislányuk sikerének, aki borzasztóan sokat tanult a gimiben, szerezte a nyelvvizsgákat, és egyből fel is vették orvosira.

Hiába na, ilyen is van.

Az úgy volt, hogy elindultam szép hazámbul, no nem túl messzire, néhány napos kirándulásra, közös buszos úgynevezett csoportos turista útra,  szépen és konkrétan.

Amúgy minden jó volt, az út odafele, a városok, a szállás, a kaja, és még az idő is. De én még ilyen idegenvezetővel nem találkoztam, pedig utaztam már néhányszor az utóbbi időben. Ez mindig akkor szólalt meg, amikor hallgatni kellett volna, és akkor nem kaptunk semmi információt, amikor szerettük volna volna. Buszra szállás után általában tudtuk, hogy hova megyünk, de azt, hogy hány kilométerre, vagy mennyi időbe telik, azt nem. Most már tudom, hogy miért volt sok utastársnál térkép! A helyi idegenvezető sem igazán volt a toppon, száraz adatokat sorolt, amit senki nem jegyzett meg, sőt, nem is érdekelt. Aztán a helyi idegenvezető szerzett egy méghelyibbet, amikor egy bizonyos várba mentünk. Hogy miért, nem értem, ő is el tudta volna mondani nagyjából ugyanazt. Bár, az utóbbinak sokkal színesebb volt az előadása.

A mi idegenvezetőnk is felolvasott néha ezt-azt, aztán meg még verselt is, amikor odapasszolt a hely szelleméhez. De az, hogy néha 5 órán át nem állt meg a busz, csak mentünk, mentünk, majd amikor az első adandó alkalommal megrohamoztuk a mosdót, leszögezte: nem kell annyit inni, kevesebb kávé, aztán nem kell a WC-re menni.  Ja, amúgy 40 ºC volt, és kánikula. Szóval ne igyunk. De ha így is gondolja, akkor sem mondhat ilyet. Kérdés nélkül megvette a jegyeket mindenkinek, bár volt, akinek olyan fóbiája és tériszonya volt, hogy felnézni sem bírt oda, ahova fel kellett volna menni. Ekkor sértődötten és fennhangon méltatlankodott, ahelyett, hogy megkérdezte volna előtte. Vásárlásról szó nem lehetett, csak a helyi kézműves remekekből, ami mindenhol felsorakozott, de ha valaki nem köcsögöt, hanem egy üveg helyi italt szeretett volna ajándékba vinni, hát annak nagyon résen kellett lennie. Kávét amúgy sem tudtunk inni, mert leszálláskor gyorsan hagyjuk el a buszt, felszálláskor meg már indultunk is, hiába ajánlgatták, hogy van a buszon kávé. Egyszer volt 30 perc szabadidő, akkor is kitört a vihar. Én még olyan gyorsan kávét nem ittam meg, mivel attól féltem, leüt a napernyő, vagy a villám csap belé. Várakoztunk a megbeszélt időpontban az óratoronynál, ám alig 5-en voltunk a csoportból. Mint kiderült, a buszig szaladt mindenki, ami nem baj, csak akkor a 2+1 idegenvezetőből legalább egy legyen a megbeszélt helyen, amiatt a néhány szerencsétlen turista miatt, akik komolyan veszik, hogy 3-kor az óratoronynál. A hazaútba is beletrafáltunk egy olyan útba, ahol 160 km hosszan útépítés volt, és fénysorompókkal irányították a forgalmat, többet álltunk, mint mentünk, aztán még egy baleset miatt is álltunk úgy 30 percet. Szóval, 160 km-t 6 óra alatt tettünk meg, és a lelkünket is kirázta a busz.

Remélem, ez az élmény is olyan lesz, mint a gyerekszülés, és csak a szépre fogok emlékezni belőle, mert amúgy jó volt. 😉

Miután a kezemen nem akartak elmúlni a kiütések, hanem inkább még szaporodott, gondoltam, elszaladok a bőrgyógyászatra /SZTK/, aztán kapok rá valamit. Szerencsére nem dobtam ki a 2 héttel ezelőtti anamnézist, mikor is a lábamon volt ilyen. A kartonozóban közölték, hogy szeptemberre tudnak időpontot adni. Kicsit elgondolkodtam: vagy magánrendelés, vagy lerohad a kezem, és mindenhol tele leszek kiütéssel, és vakaródzok szeptemberig, mint a rühös kutya. Gondoltam, csak felmegyek már, és körülnézek, mi a helyzet a bőrgyógyászaton, hátha mégis csak beférek. Nos, a bőrgyógyászat előtt nem ült senki. SENKI! Itt biztos nincs is orvos, ám de, kinyílt az ajtó, és jött a nővérke a listával. Mondom, hogy nincs időpontom, ő mondja, hogy akkor nem. Aztán mégis, megkérdezi. Aztán néhány perc múlva, túl a vizsgálaton, kezemben a recepttel a Patika irányába tartottam.

Ha senki nem várakozik, akkor miért nem lehet időpontot adni, csak szeptemberre??? Az a szerencsém, hogy ilyen vagyok, hiszem, ha látom.  a gyógyszerekre meg már 15 ezer forintot fizettem ki.

Amúgy érdekes ez a bőrgyógyászat, szerintem az egyetlen olyan ágazata az egészségügynek, ahol egyetlen ujjal sem érnek hozzá a pácienshez. Amikor a doktornő úgy 3 méterről rásandított a lábamra, jó jó, valami nagyító is volt a kezében, nem tudom, honnan saccolta meg azt, hogy ez mi lehet, szerintem el se látott odáig. De amikor elkezdett javulni, gondolatban elnézést is kértem tőle, hogy mégis csak tud valamit. Meg főorvos is.

Ja, és a másik: Orvos ismerősöm esete. Az egyik szemére nem lát, de egyáltalán nem. A másikat megműtötték, de nem sikerült, szóval távolra azzal sem. És ez az ember, aki diplomás, és intelligens, autót vezet. Jó, nem rendszeresen, de a baj akkor is meg lehet, ha ritkán. Azt mondja, óvatosan megy. 🙁  Aha. Kérdezem, hogyan lehet, hogy közelebb a 80-hoz, mint a 70-hez, így, hogy nem lát a jogsit meghosszabbították??? Ja, hát őt nem nézi a kolléga, csak az asszisztens beviszi a papírt, pecsét, és már hozza is. Ja, és fizetni sem kell. Dokik egymásközt. Olyan, mint a VAKLÁRMA , mármint a film. Az egyik süket, a másik meg vak.

Hát, nem tudom, valaha el fogom-e felejteni, el lehet-e felejteni, de valamennyire túléltem. Ma egy éve ilyentájt már ebéd és mosogatás után békésen készülődtem az esti programomra. Fél hat körül, amikor kihúztam a fiókot, hogy magamra tegyek valami smukkot, akkor vettem észre, hogy valami gáz van. És amikor bebizonyosodott, hogy tényleg betörő járt nálam, és minden ékszeremet magával vitt úúúgy, hogy én semmit nem vettem észre, na, akkor írják úgy a regényekben, hogy a vér meghűlt az ereimben.

– Sok ékszerem volt, mind emlék, és kedves darab. Ragaszkodtam hozzájuk, szerettem őket. Érték volt.

– A betörő úgy jött be, majd távozott, hogy az ajtót is bezárta maga után, s nem vettem volna észre, ha éppen  dolgozom, és az a néhány ékszer van rajtam, amit általában hordok. Napokig nem keresek másik ékszert.

-Néhány éve édesanyámhoz is betörtek, ott a durvább típus volt. Kapu betörve, zár a földön, minden széjjelszórva. Persze az ékszereket elvitték, mást nem találtak, mert nem is volt. Mit is gondoltak??? Hogy a 80 éves nyugdíjasnak milliói vannak a párna alatt???

– Azóta nem hordok aranyat. Kicsit nehéz volt megszokni, de már egészen belejöttem. Sajnos, mindenkin nagyon észre veszem a szép ékszert. Majd egyszer csak elkezdem újra gyűjteni, hogy legyen mit örökölni utánam.

– Amúgy nem történt semmi. A rendőrök küldtek egy irományt a nyomozás felfüggesztéséről, amelyben közölték, hogy fésűs módszerrel jött be a betörő. A biztosító meg fésűs módszerre nem fizet. Bár én nagyon megkértem a rendőr urat, hogy az idegenkezűség és a rongálás legyen benne a jegyzőkönyve, de  nem lett. Az, hogy készítettek 30 fényképet a kesztyűs nyomokról, de az nem számít idegenkezűségnek, úgy látszik.

– A biztosítóval megszüntettem a kapcsolatomat.

-De a mai napig félek. Félek, ha megreccsen valami, ha zajt hallok, vagy valami idegen hangot. Ékszerem, pénzem nincs. De mi van, ha ezt nem tudják, és a nyakamat várják el egy szép, holdvilágos éjszakán? Azt hiszem, ezt nem fogom soha elfelejteni.

Az úgy volt, hogy venni akartunk egy villanytűzhelyet. A webáruházban találtunk is egy jót, és háromezerért hazaszállítják, a világ végére is akár. Na de hát kell egy szakember, aki meg tudja mérni-mondani, hogy ha működik a tűzhely a villanyról, lehet-e közben mást is bekapcsolva tartani, vagy át kell a házat vezetékelni??? Szakember kijön, megmér, megszerel, egy kérdése volt: dugaszos, vagy bekötős??? Nosza, internetre csatlakozunk, de a mindent tudó leírás ezt pont nem tartalmazza. Nem baj, van ott két telefonszám, majd megmondják. De nem, nem veszik föl egyiket sem. Mit csináljunk, marad a helyi műszaki nagyáruház, ahol telefonos megkeresésemre készséggel válaszol az eladó, hogy hát kezitcsókolom, ez nem dugaszos, hanem bekötős. Oké, meg van, mondom a szerelőnek, hogy bekötős. Másnap megszereli a bekötést. és várjuk a tűzhelyet, mert minimum egy napi szabadságot igényel az ilyen akció. De értekezlet van, és millió más dolog, egész napos kapcsolattartás a diszpécserrel, aki végre megadja a csomagszállító számát. Többszöri egyeztetés után én is odamegyek, és Ő is oda ér. Megérkezik a tűzhely, benavigálom a konyhába, majd hangosan gondolkodom: holnap jöhet a villanyszerelő bekötni. Sok dolga nem lesz, csókolom, dugaszos a csatlakozás, csak be kell dugni.

B@ssza meg… Nem értem, hogy a leírásában miért nincs, hogy milyen bekötést igényel, nem értem, hogy a telefonokat miért nem veszik fel, és nem értem, hogy akit megkérdezek telefonon, azt mond, amit gondol. Aztán vagy bejön, vagy nem.

Ha én így végezném a munkámat, megnézhetném magam, és negyven éve a vendég seggét nyalom, hogy csókolom, a vaníliás az citromos, a karamellás rumos diós, és a puncsos meg epres.

Ajánlom a 20013 decemberi bejegyzésemet: A POSTÁS MINDIG 2X CSENGET? mert itten van a folytatás ám:) Akkor a Postától kaptam 1 levelet, amelyben megemlítik, hogy tudomásul vették a panaszomat, ki fogják nyomozni, addig is ejnye-bejnye a csúnya postás bácsinak. Aztán kaptam 30 nap múlva még egyet, amelyben közlik, hogy kinyomozták az ügyet, és szegény szorgos kollégát én miért piszkálom? Példaszerűen dolgozik, mindig csenget, engem meg sose lát, nem is vagyok otthon. Szóval, mint ráérő panaszkodós ügyfelet jól helyre raktak, a kollégát szenté avatták, én meg egy zsémbes vénasszony vagyok. Amennyiben ez nem tetszik, fordulhatok ide meg oda.

Aztán tegnap jött egy levél, íme:

A Magyar Posta több, mint 140 éve áll a lakosság szolgálatában. Megbízható, minőségi szolgáltatásainkkal elnyertük az ügyfeleink bizalmát, ami számunkra nagy érték, éppen ezért, megtartására különös gondot fordítunk. Szigorúan szabályozott rend szerint dolgozunk, gyakorlatilag csak emberi mulasztás miatt veszhet el a küldemény. A körültekintő munkaerő-kiválasztás ellenére is előfordulhat, hogy egy-egy kollégánk nem érzi át a rá háruló felelősséget, és méltatlanná válik ügyfeleink bizalmára. Ilyen eset történt sajnos most is, egy munkatársunk nem kézbesített néhány küldeményt. Ezeket a leveleket nem rég megtalálták. A hanyag munkatárt felelősségre vonására természetesen haladéktalanul intézkedtem, hibáját azonban nem lehet meg nem történtté tenni. Sajnos, az említett esetnek ön is az érintettje. Vállalva a hibát, úgy tartom tisztességesnek, hogy az eddig kézbesítésre nem került küldeményt utólag kézbesítjük. A történtekért elnézését kérem! Ígérem, hogy munkatársaimmal a jövőben még inkább odafigyelünk, ügyfeleink szolgálatában becsülettel és felelősséggel látjuk el a munkánkat, hiszen szeretnénk Önnek is bebizonyítani, hogy érdemesek vagyunk a bizalomra.

Kapjátok be! Én már régen mondtam, hogy köcsög a postás. És ha nem kézbesíti a leveleket, miért nem olyan helyre teszi, ahol nem találják meg? Mondtam, hogy bunkó, öreg és fogyatékos. Bááár, biztos többet keres, mint én. Attól nem nehéz többet keresni.