Lilaliba

Lehet-e sms-ben mentőt hívni??? Mert mi van akkor, amikor az embernek egy árva hang nem jön ki a torkán? Vagy ha igen, az inkább halálhörgésnek számít, vagy bugyuta tréfának… És akkor fekszem az ágyban, nem, nem magányosan, hanem azzal a majd’ 40ºC-os lázzal, amiről azt sem tudom, hogy megállt, vagy elindult már lefelé, vagy még inkább mindig felfele? És már bevettem az utolsó Algopirint is. Szóval nem kicsit betegeskedek, mert jólesik egész nap fetrengeni az ágyban, hanem nem bírok fölkelni. És ez nagy különbség. Az, amikor én sms-ben közlöm a főnökömmel este, hogy másnap nem tudok dolgozni menni, 12 év alatt 1x fordult elő. Most biztos nagyon morcos, mert még csak nem is reagált rá, gondolom, azt gondolják, kitolásból betegedtem meg. Hát nem, dolgoztam és fosva is, hányva is, bevonszoltam magam, bár vendéglátásban kimondottan nem jó, ha az orrom belecsöpög a vendégeledelébe.

Éjszaka azt gondoltam, megfulladok, mintha kést forgattak volna a tüdőmben, szerintem tuti tüdőgyuszi, a legderekabb kénkövet okádó sárkány megirigyelte volna azt a hörgést, amit én produkáltam.

Szóval van az a pont, amikor már minden mindegy, és semmi nem számít, csak én. CSAK ÉN. Soha senki nem fogja megköszönni nekem azt, hogy betegen mártírként gyógyszerekkel teletömve, lelázcsillapítva dolgozom.

Akkor inkább tovább fetrengek, ha kell karácsonyig is kihúzom, bizony…

Valószínű, előjöttek az ősi ösztöneim, ugyanis ezen a héten kazánban fűtök, fával, frankón. Most értékelem azt, amit annak idején édesapám értünk tett: télen mindig meleg volt a lakásban. Térült, fordult, kiment, rakott a tűzre, és ez annyira természetes volt, hogy soha meg se köszöntük neki. Soha senki nem tanított fával fűteni, és mégis tudok. Érdekes. Fogom a baltát, hasogatom a gyújtóst, aztán néha a nagyobb darabokat is kettécsapom. Aztán bámulom a tüzet. Hallgatom, hogy pattog a fa. Akkor lehet rátenni a nagyobb darabokat. Hihetetlen, én ezt nem gondoltam volna magamról, én, aki a központi fűtéses meleg lakásban éltem életem nagy részét. Megint gazdagabb lettem valamivel, na.  😉

Hatalmas élményben volt részem, azt hiszem ilyen ritkán van az ember életében. Heteken át tartó feszültség és várakozás után lehetett menni a Doktorhoz. Mert hogy a lepény rossz helyen tapad, és van egy kis mióma is, na meg a hematóma, ami vagy felszívódik, vagy nem… Én vagyok a nagymama, és szeretném tudni, hogy mi van, és látni is esetleg- mondtam a Doktornak. És akkor pikk-pakk megjelent a képernyőn egy kisbaba… 44 milliméteres, van két keze, két lába és egy feje. A szíve gyönyörűen és szaporán dobogott, és kalimpált, lehet, hogy integetett a kezeivel? Aztán láttam még az arcocskáját is, teljesen formás volt. Akkora erővel jöttek belém az érzelmek, hogy hihetetlen. Na, ezt nem lehet sem elmondani, sem leírni. Ja, és hát ilyen az én időmben nem volt, illetve a lányomnál már igen, na de hát az annyira régen volt. A Doktornál tett látogatás után gyorsan megittam egy Unicumot az unokám egészségére. Hogy kapaszkodjon, növekedjen szépen, hogy már megnyugodhassunk, hogy nem lesz semmi baj.

A filmekben szeretnék élni. Nem, nem híres és szép, valamint kőgazdag színésznő szeretnék lenni, nem érdekel a mindig selymes és lobogó haj, az állig érő keblek, a darázsderék meg a tűsarkúban lefutott kilométerek (valamint a dugás közben is makulátlan smink). Az is pont hidegen hagy, hogy az életem olyan szép és finom legyen, mintha éppen egy fotózásra készülnék az ELLE magazinba. Nem, ezek engem mind nem érdekelnek.
Megmondom, hogy mi igen viszont.
Hogy amikor megérkezem valahová biciklivel, akkor csak letámaszthassam a gépet, és ne kelljen megfelelő lelakatoló helyet találnom, megkeresni a kulcsot, majd tíz percig szarakodni, mire sikerül fixálni a dolgot.
Hogy amikor azt mondom a kocsmában, hogy kérek egy Cuba Librét, akkor ne kérdezzenek vissza, hogy sima vagy light kólával? Sok vagy kevés jéggel? Mehet a Bacardiból? Hanem csak úgy elém tegyék.
Hogy amikor beállít hozzánk valaki, akkor mindig készen álljak vele csevegni egy fél órát a nappaliban, és ne kelljen félbe hagyni valamit éppen, ne legyen hónaljig maszatos a kezem, valamint hogy a kávéval való megkínálása ne jelentsen negyed óra szarakodást a konyhában, hanem hopp, ott teremjen a kávé. A végén pedig hosszas búcsúzkodás meg “mennem kéne” felkiáltások nélkül egyszerűen felálljon és hazamenjen.
Hogy ha dolgom van, akkor simán elmehessek itthonról, úgy, hogy amikor hazajövök, kiderül, hogy itthon vannak a gyerekek, mint a filmekben, de az nem gond, hogy eddig nem vigyázott rájuk senki. Ezzel kapcsolatban van még az is, hogy amikor beszélgetek éppen, akkor a gyerekek szintén tegyenek úgy, mint a filmekben, és eszükbe se jusson megszólalni, viszont ha kérdezik őket, készen álljanak válaszolni. Bár ebben az esetben a valóságos életemben alighanem meghalnék az unalomtól. És még az is, hogy úgy mehessek el itthonról, hogy lendületből letépem a kabátomat a fogasról, és helló. Ne kelljen még előtte száz kört lefutni a lakásban, mert cipő, meg kulcs, meg hol a telefonom. Meg bezárni a házat. Meg kinyitni a kaput, kilépni rajta, majd azt is bezárni.

És természetesen ha megyek valahová, mindig irányba álljon az autó, és ne kelljen megkerülni hozzá a háztömböt. Zuhanyzás után ne kelljen felmosni a fürdőszobát, hanem szexin, a vizes hajamat törölgetve, fehér fürdőköpenyben leülhessek reggelizni. Mert a reggeli készülődésbe simán belefér a zuhanyzás, a hajmosás és a kényelmes reggeli is, mégis világos van már, télen is.
Esti mese után pedig a gyerekek engedelmesen, kicsi zombik módjára lépkedjenek befelé, ellenállás nélkül a szobájukba.
És úgy általában, flottul menjenek a dolgok. Ne kelljen mindenért megküzdeni meg kitalálni, meg összebénázni, meg kigazsulálni, meg ilyenek. Hanem ha felugrok a bringára, hogy indulok, akkor mehessek, és ne jelenjen meg hirtelen egy kilométeres autósor, amit el kell engedni. Értitek. Hogy ne legyenek mindig körülmények.

Amikor én még kislány voltam, ez volt a sláger, és nagggyon lassúztunk rá a házibulikban…

A napokban olvastam egy bejegyzést valahol itt a neten keringett, amiben egy szülő nyílt levelet írt gyermekének, amiért nem tud neki házat venni. Emiatt nagyon szomorú volt, és a kormány a gazdaság, a világ, mindenki oka volt ennek.

Ezen én nagyon elgondolkodtam, már korábban is, amikor megkérdezte tőlem valaki, hogy honnan volt a lányomnak annyi pénze, hogy házat vásároljon magának????? Na hát, akkor most megsúgom a TITKOT:

Igen, a lányom házat vett úgy, hogy ebben benne van a középiskolában megkapott városi és megyei ösztöndíja, a Bursa Hungarica, az a megtakarítás, amit én a biztosítónak fizettem 10 évig. Jó tanuló volt, diplomákat szerzett, de vagy itt, a szülővárosában tanult, vagy levelezőként más egyetemen. Megtehette volna, hogy más városban tanul, nagyobb terheket rakva rám, szerencsére így alakult.

Nem volt soha szolárium bérlete, konditerem bérlete, és síelni sem járt a francia Alpokba telente. Nem ivott, nem drogozott, nem éjszakázott, nem bulizott, nem bandázott. Nem járt drága étterembe és diszkóba, nem vert el tízezreket hétvégenként. Nem plázázott, és nem volt soha műkörme. Nem a hajfestéktől várta, hogy tökéletesen boldog legyen, és tisztában volt azzal, mi az ami JÁR neki. A munkája során bejárta a világot, de tényleg, látta a Grand Canyon-t, sétált a kínai Nagy Fal-on, és még Dubai-ba is eljutott, konferenciára.

Hogy mire költött? Könyvekre, jegyzetekre, fizette a nyelvvizsgáit. És amikor éjszakázott, akkor tanult, és nem bulizott. Nem tartotta a markát, és nem követelőzött. Tudta azt, hogy egyedül nevelem kettőjüket, mire számíthat az életben tőlem, és mire magától. Ja, és soha nem akart világgá menni, pedig ösztöndíjjal megtehette volna, és nem mosogatással kellett volna az eurot keresnie.

És így, 10 év alatt összegyűjtött annyi pénzt, hogy házat vegyen. És a fiamnak is van háza, kerttel. Valószínű. jól neveltem őket.

Igen, lehet itt is haladni, tanulni, spórolni, ha az embernek céljai vannak, és tudja azt, mi az érték, és a példa.

Ezerkilencszázhetvennyolc augusztusában történt, már férjem volt majdnem egy éve. És akkor valahogy elbénáztuk a védekezést. Nagyon megijedtem, se esemény utáni tabletta, se terhesteszt nem volt még akkor, gyorsan meg is ittam egy konyakot, mert az idegességtől egyből hányingerem lett. Anyukám persze nyugtatgatott, hogy nem úgy van az, nem kell megijedni, egy eset nem eset. Vártam a szeptembert, hátha igaza van, és nem lettem terhes, majd az október is elmúlt, majd novemberben, egy kórházbeli látogatásom alkalmával összefutottam az ismerős nőgyógyász “bácsival”. Mi újság?- kérdésére válaszolva mondtam, hogy azt hiszem, kisbabám lesz. Nosza, be is terelt a vizsgálóba, de csak a farmer cipzárját kellett lehúznom, megnyomta a hasam, és közölte, hogy bizony, ott  van az a baba. Akkor adott különböző papírokat, hogy hivatalosan is kismama legyek. És tényleg úgy volt, ahogy telt múlt az idő, és a kilenc hónap, én már készen álltam az anyaságra. Ja, és végig dolgoztam a terhességem felszolgálóként, soha olyan egészségesnek nem éreztem magam.

A második terhességem is összejött az elsőre, akkor sem kapkodtam el az orvoshoz menést, voltam vagy 11 hetes, amikor elmentem egy nőgyógyászhoz. Na, akkor már volt ultrahangos vizsgálat is, és láthattam a buborékokat a hasamban kétszer. Szerencsére több terhességem nem volt, se előtte, se utána, megszakítást nem ismerem hálaistennek, a változó korba is vidáman sétáltam be, probléma nélkül.

Ma már más világot élünk. A lányom elvitte itthonról a hőmérőt már egy évvel ezelőtt, hogy figyelgesse az “ébredési hőmérsékletét”. Aztán jöttek a várakozás napjai, hetei. Én kérdezni nem nagyon mertem, csak óvatosan, mert nem tudni mikor teszek jót, vagy rosszat. Én ugyan mondtam, hogy nem kell arra rágörcsölni, majd kiderül minden a maga idejében, akkor, amikor kell. Na de most már kell Elevitet szedni előtte is, és csak nem bírja ki, hogy ne pisilje le a tesztet. És akkor ott volt bizonyosságként az a két piros csík. És akkor most csak remélhetem, hogy minden rendben lesz, és ha a Jóisten megsegít bennünket, akkor lesz nekem jövőre még egy kis unokám.

Azaz AEGON… Tehát röviden: bármilyen biztosítást kötöttem, volt mindig valamilyen kiskapu, amiért az engem ért kár soha nem volt benne a biztosítási kötvényben, rendszerben, szabályzatban. Volt két betörés. Elvitték az értékeket. Először azért nem fizetett, mert nem volt elég zár a kapun. 🙁

Másodszor volt már három zár, de fésűs módszerre nem fizet, benne van a kötvényben. Ha tökösebb lettem volna, akkor a betörés után saját magam széttöröm a zárat, az ajtót, mert az erőszakos behatolásra fizet, ez meg nem az. NEM ÉRTEM A KÜLÖNBSÉGET! Idegen emberek bemennek a lakásomba, mindent felforgatnak, a zsákmánnyal távoznak, kesztyűs nyomokat hagyva, és mindez nem számít biztosítási eseménynek. Majd utólag közlik, hogy ez egy alul biztosított lakás, mert nincs rács, kutya, riasztó, és a zár sem 80 ezres, hanem csak sima heveder, plussz még kettő. Ekkor úgy döntöttem, hogy elválok Egontól, mert nem szeret engem eléggé. No de a válás sem ment egyszerűen! Először is ki kell várni a biztosítási évfordulót, mert csak akkor lehet megszüntetni. Kivártam, megszüntettem, közöltem írásban, e-mailben, postai úton, mindenhogy. Majd kaptam egy levelet, amelyben közlik, hogy tudomásul veszik döntésemet, de azért fizessek már be 12 ezret a mellékelt csekken, hivatkoztak valamilyen 3 éves hűségszerződésre, ami nem telt le… Bár erről semmilyen irat nem állt rendelkezésemre, mert a biztosítós hölgy nagy részét csak e-mail-ben küldte át. Ő meg azóta meghalt. Így hát befizettem a kért összeget, mert mindenféle paragrafusokkal fenyegetőztek, úgyis ők győztek volna. És átpártoltam a Posta Biztosítóhoz, mert a Gundel-Takács olyan szimpatikusan reklámozza is. Aztán a nyári esőzések hatására két helyen beázott a lakás. Bizalommal jeleztem ezt a biztosítónak, megérkezett a kárszakértő, fotózott, és jegyzőkönyvet írt. Majd közölte: megnézik a nem tudom hol, hogy volt-e olyan mértékű a vihar, a szélerősség, és az eső, ami indokolja az én beázásomat.?! És akkor majd Ők eldöntik, hogy jogos-e a kárigényem. Láthatta, hogy 2 hónapja volt festés,  nem egy vödör vizet öntöttem szét a padláson, annak reményében, hogy a kapott pénzből majd kifestetek.

Szóval, egyik kutya, másik eb. A biztosító semmire nem fizet, de nekünk meg kell. Szóval dögölj meg Egon, és az összes többi is… Amúgy Hollandia nagyon szép.

/Mert hogy Aegon holland./

Na, szóval ebben a sorrendben értek engem a hatások az elmúlt napokban. Kérdéses volt a Quimby koncert, mert napokon keresztül szakadt az eső, sőt, vasárnap is, aztán estére mégiscsak elállt és a Magyar Dal Napján mégiscsak sikerült látnom a gyönyörűséges Kiss Tibit úgy 10 méterről  2 órán keresztül. Hívtam Zsuzsit is, mert itt próbáltam volna összeismertetni valakivel, akit az én  valakim hozott magával. Sajnos, Zsuzsi nem szereti a Quimyt, és Kiss Tibit sem, így elszalasztotta a nagy lehetőséget. Gondoltam, ez a nem randi meg a zene össze hozza őket… A koncert fantasztikus volt, és nagyon sok ismerőssel találkoztunk. Szerencsére a nagy tömeg miatt az én emberemet csak kevesen ismerték fel, de nem is bántam…

Hétfőn reggel a minimális alvás után mégiscsak elmentem jógára. Persze, ez már a sokadik próbálkozásom volt, mert hát ez is olyan, mint a szex, mindenki másképp csinálja, mindenkivel más. Persze eddig én is úgy gondoltam, hogy a jóga az valami keletről érkezett divatos hókuszpókusz, de most, MOST megtaláltam az én jógaoktatómat, azt hiszem. Annyira jó volt, testemnek-lelkemnek, hogy hihetetlen. Megtaláltam a nekem való tevékenységet, azt hiszem.

ÁÁáááá, és a nekem való fogorvost is, aki még mindig Istenkirály, olyan módon adja az injekciót, hogy észrevehetetlen, és csodálatosan tud fúrni, tömni, és úgy megbízom benne, mint a nőgyógyászomban anno. Amikor szülni készültem. Szóval, a jobb felső 7 elérzéstelenítve, és röntgen után betömve. Most egy kicsit érzékeny, de el fog múlni.

Már az oviba is együtt jártunk, aztán általánosba, majd gimibe is.

Ő tovább tanult az ÁJTK-n én szakmát tanultam érettségi után. Persze, Apukám szerint nekem is volt annyi eszem, mint Neki, na de most már mindegy.

Ő köztisztviselő lett, én viszont vendéglátósként végigszórakoztam az életemet. Amikor osztálytalálkozónk volt, Ő úgy kezdte: van három házam, két garázsom, és egy autóm. Erre Gábor megkérdezte: és boldog vagy? Erre nem jött válasz, csak elcsodálkozott rajta. Ő az, aki az aranyórától és a nercbundától várta a boldogságot, aztán mikor meg lett neki, akkor sem lett boldogabb.

Ő az, akinek évekkel ezelőtt nettó 260 ezer volt a fizetése, és van a köztisztviselőknek napjuk, és olyan jutalom, amit teljesítménytől függetlenül mindig megkapnak. Nekem azt mondják: a természetes dolgokért nem jár jutalom. Sem dicséret. És a fizetésem a 100-at sem éri el. Nem baj.

Ő az, akinek JÁR évi 100 ezer forintért ruhapénz.

És Ő az, aki engem megkért, hogy ha veszek ruhát, cipőt, kérjek már számlát róla az ő nevére. Mert Ő nem vásárol. /És nem is néz ki úgy, mint egy vezető beosztásban lévő ember./

Ennyi.