Lilaliba

Belevetettem magam a selejtezésbe, ami annyira el tudja ragadni az embert, hogy nem lehet abbahagyni. Pedig csak az íróasztalban selejteztem, és tulajdonképpen öt és fél éve lakom ebben a lakásban, ahová szigorúan csak azokat a cuccokat hoztam, ami szükséges.Szóval végre megtaláltam a lakásszövetkezet és a közös költség összes papírját. Sorba raktam, hosszasan tanulmányoztam, és nem értettem, hogy miért kellett nekem minden évben ráfizetnem egyszer-kétszer, és nem is keveset? Aztán előkerestem a bankszámla kivonatokat is, egyeztettem, és kiderült, hogy évekig 5880-at fizettem, mert nem fordítottam meg a papírt, ahol közölték, hogy 6-al, 7-el, 8-al, sőt, 9-el kezdődik már a közös költség. Aztán kidobáltam a szép sorba rakott magánnyugdíj pénztáros egyenlegeket, amivel tudjuk, hogy mi történt. Szóval én kiléptem, elköltöttem. Találtam 3 pinkódot, nem tudom, miért 3, mindig 2 kártyám volt. Viszont rettentően el kezdtem keresni a városi kommunális adó befizetett csekkjét, Úristen, talán nem fizettem be? Aztán ma reggel jutott eszembe, hogy a két ingatlant egy csekken küldték, szerintem Diánál van.

Aztán átválogattam azt a két dobozt, amit a költözés óta ki sem nyitottam, semmi szükséges nem volt benne, a felét kidobtam, a másik fele jó lesz az albérlőnek, akinek ki szándékozom adni ezt a lakást MAJD.

Sokkal többet nem tudok csinálni, mert ez egy láncreakció lesz, amiben rajtam kívül még más is benne van.

1./ Várjuk a nyári szünetet, és majd akkor Dia átköltözik a barátjához. Viszi a cuccai egy részét, bár gyanítom, hogy könnyű menetfelszereléssel fog távozni.

2./ Aztán várjuk a hitel elbírálást, akkor a gyönyörűséges festői vidéki nyári lakban is (miután kiköltözött a jelenlegi tulaj) fel lehet újítani a padlót, falat, és oda is kiköltözik a cucc egy másik része. Diáé a lak.

3./ Akkor én gyorsan festetek, és a lomok nélküli holmimat, átköltöztetem a családi házba, az ott maradt bútorokkal pedig szépen berendezem ezt itt ni.

4./ Most küldött egy sms-t a barátnőm, hogy tud jelentkezőt az albérletre, mármint a lakásomra.

Aztán szerintem úgy karácsonyra rendben is leszek. 🙂

Ismét költözésre adtam a fejem, majd valamikor augusztusban… Összepakoltam egy adag cuccot, biciklire tettem a nagy sporttáskát, és szatyrokat, majd toltam a bicajt az úton a másik lakásba, mert már nem fértem föl rá… A környéken lomtalanítás van. Jön velem szembe egy guberáló cigány ember, szintén biciklivel, felpakolva. És amikor mellém ért, köszönt is, illedelmesen… Mint egyik sorstárs a másiknak. Egyik guberáló a másiknak. Hát én akkorát röhögtem, hogy a szemben jövők nem tudták elképzelni, min derülök ilyen jót. Bruhaha. :):)

… egy napra esett, pontosabban egymás után történt. Úgy mentem az egyikről a másikra, mint egy állásinterjúra. Mert megfogadtam, hogy mindenkinek adok egy esélyt, és a személyes varázs csak más, mint egy fénykép, ami lehet túl jó, és túl rossz is, ha valaki annyira nem fotogén.

Na szóval, délután háromkor a Frei kávézóban találkoztam Zolival, aki 59 éves, kicsit elhasználódott, és nagyon csúnya sárga műfogsor a szájában. Ezért aztán gyakran a szája elé tett kézzel beszél, ami nem túl elegáns, s szerintem a hallásával is baj van, mert többször visszakérdezett, és úgy tartotta a fejét, mint a nagyothallók, szóval füllel a szám felé. Én szívesen elbeszélgettem vele 1 órát, a kávé finom volt, nadehát nem őt keresem.

Innen sietve mentem a következő randira Istvánhoz, aki 46 éves és a szomszéd faluban lakik. Na, ez az udvarlás annyira lehengerlő volt, hogy a végén már komolyan menekülőre fogtam a dolgot. Határozottan rám nyomult: már amikor a képedet megláttam, tudtam, hogy Te leszel az igazi, de most, amikor élőben is, hát igen, BEINDULT A KÉMIA! Veled akarok élni, téged boldoggá tenni… stb. A pasi egy nem magas, kicsit elhízott, szakmunkás egy gyárban, a szüleivel él. Felül műfogsor, alul hiányos fogsor. Kapacitált, hogy üljünk be az autóba, menjünk valahova, de szerencsére a parkban ültünk le egy padra, az is elég volt, és onnan könnyebb volt menekülni. Kicsit hasonlított egy régebbi hosszabb kapcsolatomban lévő M-re. Még most is elcsodálkoztam, hogy akkor azon az M-en mit is szerettem, és voltam oda érte 7 évig… Kicsinyes, fukar önző fickó volt.

Mikor hazaértem, már várt Zoli levele, amelyben azt írta, hogy a személyes varázsom messze túlszárnyalta a képen látottakat is, és szívesen találkozna még velem, amennyiben én is akarom. És azóta néhányszor telefonált is.

Közben előkerült Attila, aki eddig nyomult, majd becsajozott, de tévedés volt, és mégis csak szívesen látna, már indulna is. Béla viszont, akivel ez a hét vége volt megbeszélve, felszívódott, és van még a munkamániás István

Én úgy gondolom, ezen a hét végén pihennék… kis vásárlás, főzés, szauna…

Az történt, hogy lecserélték a gázórámat. 10 éves volt, és hát akkor le kell cserélni. Azt ugye sejtjük-tudjuk, hogy az új gázóra gyorsabban forog? Így hát én is figyelgetni kezdtem, hogy mennyi az annyi? És hasonlítani az elmúlt évek hasonló időszakához. Tehát fűtés nincs. A gázt főzéshez és meleg vízhez használom. Na, ahogy figyelem, 3 nap alatt 3 köbméter fogyott úgy, hogy 2 napot itthon sem voltam. A gázóra forog, mint a hajdermenkő – mondaná drága nagymamám.

Mert ha napi 1 köbméter elforog, akkor az egy hónap alatt 30, ugye? Én április 22-május 22-ig 12 -t fogyasztottam. Akkor, ebben az esetben kb 3x-os a forgási sebesség.

Nincs mese, életmód váltást kell alkalmazni. Reggel és este elvégezni a főzés, tisztálkodás folyamatát, aztán elzárni a gázcsapot. Éjszakára, és azokra a napokra, amikor dolgozom, vagy nem vagyok itthon, vagy egyáltalán! Ez elég szemétség, és veri a mellét a kormány, hogy 10%-os a rezsi csökkentés!  Az én esetemben viszont 30% a növekedés.

Persze, van olyan átfolyós bojler, ami akkor gyújtja meg az őrlángot, amikor megnyitják a csapot, de egyrészt drága, másrészt az enyém viszonylag új.

Ezzel qrvára visszafelé haladunk. Eddig megszoktuk, hogy télen meleg a lakás, és folyik a csapból a meleg víz. Most, télen, a hideg lakásba jövök haza, majd meggyújtom a konvektort. De úgy látszik, az egész lakásban el kell zárni a gázcsapot. Mert milyen dolog már az, hogy nem fogy, és nem fizetünk??? Ezért cseréltem el a lakásomat anno, ahol minden átalány volt, annyit kértek, amennyit gondoltak, és a gatyánk is ráment a rezsifizetésre.

Ps.: Kíváncsiságból rámentem itt a googl-on a gázórás bejegyzésekre. És majd leestem a székről! Én nem tudtam, hogy ilyen maffia van az országban! Havonta diktáltam, fizettem, oszt jónapot.

Az össze közül ezt találtam a legjobbnak, és ide is teszem, ni!

http://petyesz.blogspot.hu/2012/04/540000-ft-ot-megtakarito-jotanacsok.html

Az, hogy a gázórás szerelő szakember a csere alkalmával megsérti a plombát, mágnesezi az órát, meg ilyesmi, hát én ilyet nem is hallottam. Én ezekbe a szakemberekbe megbízom, beengedem a lakásomba, elvégzi a munkáját, és távozik. Hát nem. Nagyot vétettem. A Tigáz szakemberét az előre megírott időpontban beengedtem a lakásomba gázóracsere végett. És utána magára hagytam. Nem tudtam, hogy minimum 2 kommandóst kellett volna alkalmaznom még felügyelet céljából. Hogy nem hagyhatom magára. Hogy le kellett volna minden oldalról fényképeznem a gázórát, és a mester tevékenységét pedig mindvégig videóra venni. Igaz, hogy bepróbálkozott, hogy mintha sérült lenne a plomba, de én annyira naiv voltam, hogy szerintem hülyének is nézett. Horrortörténetek vannak a neten, hogy ezek a mesteremberek szándékosan mágneseznek, feszegetnek, rongálnak, majd a Tigáz büntet, és a kollégák jutalékot kapnak ezek után.

… a negyedik jelentkezővel, már néhány hete meg volt, csak nem volt időm leírni. Utazgattam, unokáztam.

József Salgótarjánból érkezett. Gépkocsivezető, sportos, szabadidejében pecázni jár, és a mostanában vett lakását újítja fel. Olyan ízes tarjáni tájszólása van, hogy 3 perc után már én is átvettem tőle a jellegzetes beszédet. Ő már elképzelte azt, hogy én is a frissen festett kislakásában kavargatom a pörköltet. Vörös rózsát hozott, és jót beszélgettünk egy parkban. Itt is nekem kellett az idősávot figyelni, mert egy óránál tovább nincs értelme, és csak lefáraszt a sok beszédet hallgatni. Érdekes, mindegyik el akarja adni magát, és sokat beszélnek. Lehet, hogy csak zavarukban? DE! Nem érdekli őket, hogy ÉN milyen vagyok, mit szeretnék, hogyan élek, terveim, céljaim…

Józseftől is érzékeny búcsút vettem, és egyenesen a szaunába szaladtam méregteleníteni. Aranyos volt, de nem őt keresem.

Naszóval: eddig volt négy randim, és ebből az első mondott nemet nekem, szerintem túl nagy falatnak bizonyultam neki. A másik három mindegyik aranyos volt, mindnek bejöttem volna, de én nem őket keresem, hanem valaki mást. És nem érem be akármivel. Hogy majd megszeretem. Akkor inkább egyedül…

Tegnap egy férfi vendéggel munka közben néhány szót beszélgettem…

– Igen, úgy gondolom, mi egy korosztály vagyunk.- mondta a férfi.

– Én 55-ös vagyok…- válaszoltam mosolyogva.

– Én 69-es. – motyogta a meglepődött férfi.

No, ezen és is meglepődtem, olyannyira, hogy röpke fejszámolás után, még számológépen is kiszámoltam a 69 mínusz 55-öt. És már megint megbizonyosodtam róla, hogy igen, nem véletlen, hogy az unokámat a saját csemetémnek nézik. És ez így van jól, örülök neki. Csak néha azon csodálkozom, hogy a médiában /TV reklám, internet, újságok/ a nagyszülőket ősz öreg, műfogsoros nagyiként ábrázolja. Biztos van olyan is, meg ilyen is. 🙂

A másik nagyi, a nászasszonyom például a jövő héten megy Depeche Mode koncertre.

Nagy szerencse, hogy bírok az unoka után szaladni, a mászókára-csúszdára utána mászni, hogy le ne essen, és a babakocsival is gond nélkül tudok közlekedni buszon, lépcsőn, meg emelgetni.

Aztán majd a társkeresésről is írok. 🙂

… a harmadik jelentkezővel. Nem sok reményt fűztem hozzá, mert kissé túlkoros a férfiú, de kellemesen csalódtam. Szimpatikus, aranyos, jó fej, és kapásból 10 évet letagadhatna. A 10 évvel fiatalabb férfiak a társkeresőn /na jó, nem mind, de egy része/ jóval elhasználódottabb állapotban van. Én azt gondoltam, hogy a férfiak nem fossák a szót, de a mostani “kapcsolataim” mind olyanok, hogy nekem elég csak hallgatnom, bólogatni, csillogó szemmel néha csücsöríteni. Ezek csak mondják; egy darabig próbáltam követni a történetet, aztán már csak bólogattam. És vártam, hogy mikor mondhatnám már, hogy köszönöm a találkozást, de elmennék. Végül, másfél óra után, nem maradtunk semmiben, de tényleg aranyos volt, és őszinte.

A dologhoz tartozik, hogy tegnap este Pé felhívott telefonon, és találkozni akarna velem. Sőőőőt, bocsánatot kért a múltkori viselkedéséért. A múltkori affér óta 7 hét telt el, és miután hetekig nem történt semmi, akkor regisztráltam a társkeresőre. Na, most siettem a megbeszélt helyre, a randira, és akkor is összetalálkoztunk személyesen Pé-vel. Szomorú volt. Azt gondolta, hogy hopp, és folytatjuk. Én elsoroltam Neki, hogy ezen a héten nem érek rá, a jövő héten én unokázom, ő viszont kórházba vonul szemműtétre. Azután én elutazom Bajorországba, egy kis kastély látogatásra. Ő elcsodálkozott és a hangjából ítélve csalódott is volt. Na hát, ez van.

Ja, csendben meglebegtettem neki a “legyünk barátok” variációt, pedig ez énrám egyáltalán nem jellemző, mert ami le van zárva, az be lett fejezve. Nem tetszett neki az ötlet.

Szóval, amíg keresem a jövőmet, a múltam szembe jön velem…

https://www.youtube.com/watch?v=qEAAyyM9QN0

A második randi a második jelentkezővel történt. Egyhetes kemény szellemi petting után pénteken találkoztunk. Szép leveleket írtunk egymásnak, könyv, zene, család, érdeklődés, minden stimmelt. Amikor megláttam a leharcolt kissé horpadt világoskék Suzuki mellett, szinte azonnal tudtam, hogy nem az én emberem. Pedig minden rendben volt rajta. Na, mondjuk a műbőr cipő nem annyira. Sokat beszélt. Hagytam. Pedig aki engem túlbeszél, az már művész. Nem lettek pillangók a gyomromban, és valami plusz energia folytán a 3 órás randi után lesúroltam a gázt, kívül belül, pedig nagyon használt volt.

Azt tartja a mondás: aludjunk rá egyet. Reggel felébredtem: NEM NEM. Ez volt az én intuícióm. A levelezésem akadozik, nem akaródzik mit írni. No, annyit a férfiúról, hogy volt egy pesti barátnője, minden hét végén utazott Budapestre. A nő nem volt nála soha. Ez sem kispályás, lenyomja a 185 kilométert oda-vissza, és 2 napra van kaja, pia, szex. Tiszta ágy, tisztálkodási lehetőség, stb. Vannak ilyen nők. Na, én nem ilyen vagyok.

Azon a bizonyos társkereső oldalon valaki rám talált, és már egy hete levelezünk. Olyan értelmesnek látszik, és a levélváltásokban benne van finoman, hogy ki milyen könyvet, zenét szeret, család, gondolatok. Naponta jönnek-mennek a levelek, lassan találkozás is lesz belőle. Úgy gondolom, mind a ketten óvatosak vagyunk, amúgy a kép, az adatok. minden rendben van vele, talán egy évvel fiatalabb tőlem,de jó, mert ugyanaz a korosztály, akik ugye félszavakból is megértik egymást.

Mondom én ezt a barátnőmnek, aki évek óta próbál, de nem talál.Ezért aztán bennem felvetődött, hogy talán Ő nem csinál valamit jól,vagy irreális elvárásai vannak.Szóval, mondom, hogy azt írta a férfiú, hogy az alkohollal nincs nagy barátságban, mert rögtön elálmosodik tőle, szóval nem iszik, nincs kedvenc itala.

Erre rávágta a barátnőm, hogy ez biztos, hogy alkoholista, azért nem iszik. Szóval, ilyen sztereotípiákkal biztos, hogy nehezen is megy a társkeresés, mert nekem ilyesmi eszembe sem jutott, és én mindenkinek adok egy lehetőséget, úgy gondolom.

De ha valaki nem iszik alkoholt, az már biztos, hogy alkoholista? Jaj…

Nagyon megszoktam az önállóságot. 20 éve egyedül élek, és ennek csak a jó oldalát ismerem. Magányt, unatkozást hírből sem. Elképzelhetetlennek tartom, hogy valaki állandóan itt ólálkodjon körülöttem, és még éjszaka is a fülembe szuszogjon. Nagy a szabadságvágyam, na. Ezért aztán azt szoktam mondani, hogy nekem egy kamionos társ lenne a legjobb, aki kéthetente haza jön, és akkor borzasztóan örülünk egymásnak. Főzök-mosok, jókat szexelünk, és utána két hétre elmegy a nagyvilágba. Amikor pedig haza jön rettentően értékeli az én szerény személyemet, és a buzgóságomat.

És jő a kamionos… a társkereső oldalon. Hasonló korú, mint én, közepes helyesírással. Nagyon megköszöntem a jelentkezését, és várólistára tettem. Még 3 randit kell lebonyolítanom előtte… 🙂