Lilaliba

1./ Tegnap este koncerten voltam a barátnőmmel, adtunk a sznobizmusnak egy kicsit. Ott volt a város apraja-nagyja, nem is gondoltam, hogy ennyi embert érdekel a komoly zene. Szerintem a fele csak azért megy el, hogy lássák őt, és ő is lássa a többieket, szóval protokoll. Nagyon sok mindenkit ismertem. És ott volt Pé. Már megint egy nővel. Hiába no, kapcsolatfüggő. A ruhatárnál ácsorogtunk, ő nem lát jól, én odamentem üdvözöltem. Sajnos, csak később jutott eszembe a csúnya elválásunk, amikor az utolsó találkozásunkkor a “te nem vagy normális” mondattal búcsúzott el. Két puszit is lenyomtam neki, azt azért nem kellett volna. Annyira már nem viselt meg a dolog, tudtam a zenébe belesimulni, és nem frusztrált annyira, mint tette volna ezt fél éve. Amikor vége lett a koncertnek, Pé már a sor elején állt a ruhatárban, így nemes egyszerűséggel kezébe nyomtam a bilétámat, majd megköszönve a kedvességét, jó éjszakát kívánva távoztunk. A NŐ: tőlem egy évvel fiatalabb, együtt jártunk gimibe, tehát ismerem. Az ő ismeretségük a pilatesről ered, mert együtt járnak tornázni. Valamikor én is jártam, mert Pé ragaszkodott hozzá. Vannak nők, akik azt gondolják, hogy Pé jó parti. Én soha nem az egzisztenciája miatt ragaszkodtam hozzá. Mert kicsinyes volt és zsugori. És önző. Gondolom, Ági /a nő/ is azt gondolja, hogy nem baj, hogy 20 évvel idősebb nála, de hát nyugdíjas orvos. Lehet, hogy csak egy közös program, lehet hogy több???

2./ A társkeresőn egy Mihály nevű nagyon levelezett velem. Már a mai randit fontolgattuk, most éppen oda kellene készülnöm. És Mihály szó nélkül lelépett. Vasárnap még hosszú levelet írt, és a hétfői 2 válaszomra nem reagált. Kép nincs róla, vakrandi lett volna részemről. Amúgy nem nagyon fűlött a fogam hozzá, mert 11 évvel idősebb, és a barátnőm volt férjének a volt apósa. Szóval mindenki elvált. A volt nej is ott volt a koncerten. Mondom, hogy mindenki, na:) Ezzel a Mihállyal már az egyik barátnőm is randizott, úgy 6 évvel ezelőtt. Nem a mi emberünk, de mégis csak bánt a dolog. hogy így elhagyott, és nem én mondhattam, hogy nem ilyen kapcsolatra vágyom.

3./ Felhívott telefonon a fiatal szexi, ámde házas srác. Mondtam, hogy nem érek rá.

Ehhh, mi lesz így velem?

Sikerült beleolvasnom néhány nő bemutatkozó soraiba, amit aztán közzé teszek itt, hátha valakit érdekel. Éééés, szegény férfiak! Hogyan is tudnak ebből valakire rátalálni?

“A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota: az akarat- és képzelőerő, az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon. Csak az öregszik meg, aki lemond eszményeiről. ”

“Koromhoz képest jól tartom magam, az élet jól megcincált, de két lábon állok, habár álmodozó vagyok. Kreatív ember vagyok, türelmes. Szeretek sütni, főzni, kertészkedni, sétálni, nagyokat beszélgetni. A többi majd kiderül…..”

“Vidám alaptermészetű, sportot, természetet kedvelő, de kevés szabadidővel rendelkező “lány” vagyok. Nem minden áron keresek valakit, de hátha itt? :)…

Igaz, hogy 53 éves vagyok, de legbelül megmaradtam huszonévesnek.Romantikus típus vagyok. Szeretek sütni, főzni, szeretem a rendet. Imádok lak berendezni, az antik bútorok a kedvenceim.A kirándulás és utazgatás mindig feldob, rengeteg hely van …”

“Engem se akarjon senki megváltoztatni, mert akkor már én se ÉN lennék! 50 év felett nem azt mondom, hogy ne legyenek elvárások, de nem úgy szeretnék társat keresni/találni, hogy felépítek egy légvárat, s majd abba próbálok meg valakit “betuszkolni…”

“Vidám alaptermészetű, jókedélyű, 50-es, főiskolát végzett óvónő vagyok.Keresek egy korban hozzám illő társat, aki minden káros szenvedélytől mentes, partner lenne a szabadidő hasznos eltöltésében, feloldaná magányom…”

“Lélekben valamennyire fiatal maradtam, sőt, belülről a valamikori gyermek is megvan bennem. Komoly vagyok, olykor meggondolatlan. A színházat és a blues zenét szeretem, olvasok, érdekel a politika is. Néha egy jó mozi, este egy film a tévé…”

“Keresztyén – evangélikus – özvegy vagyok. Szeretem a Teremtőt, s a teremtményeit és gyönyörködöm a természetben, és mindenben ami értékes. Örülök az örülővel, és együtt érzek a rászorulóval. A bűnt és nem a bűnöst ítélem el. Elhívásom szerint igyekezem élni, segítő szolgálatban, de vidáman és lehetőleg bölcsen.
Nem vagyok földhözragadt, a földön járok, és tudom hova tartozom. A zene feltölt, de szeretem az emberi hangot is, mint a legszebb zenét.
Fontos számomra a lelki, szellemi, de a testi harmónia is.
A külső megjelenés, csak keret…de templom is..a vonzást Isten Lelke készíti két lélek között.
Rugalmas, fiatalosan gondolkodó társat keresek, aki vallja, hogy Isten gyermekeit boldog munkálkodásra teremtette, amit áldással tölt meg, és szeretetre, amit Ő teljesít ki boldogsággá. “Hasonló a hasonlóval tud élni! ” és “A hármas kötés nem szakad el!”… Egyetértesz vagy még tennél hozzá? Akkor keress ! Már nagyon hiányzol!- szellemileg és testileg egyaránt! Olvasd el a naplómat is, köszönöm.”

“Érdeklődő,a világ dolgaira nyitott, nő vagyok.Szeretek utazni, úszni,síelni,,szinház, mozi, stb. ,de szeretem a meghitt otthoni légkört is.Vannak céljaim és elképzeléseim .5 éve élek egyedül, és egy új életet próbálok kezdeni,hátha t…”

Szegény férfiaknak ennyi egysíkú és snassz bemutatkozás után, tényleg csak a fénykép marad, ami szintén lehet nagyon megtévesztő, /jó régi/. 🙂

És amikor már végig böngésznek egy csomó ilyen adatlapot, aztán a hölgyek meg még válogatnak is, mert hogy nem vagy elég szép, gazdag, meg a kocsid is… akkor tényleg feladják, vagy csak a szexre mennek, vagy várnak a jószerencsére.

Szóval, elég nagy volt a nyomás, hogy valami olyasmit írjak, ami nem ilyen, mint a fentiek… 50 felett meg tényleg romlanak az esélyeink, na de én csak azt az egyet keresem. ..

… ott kinyílik egy másik. És ez így is van. Tegnap találkoztam a munkahelyemen egy sráccal, akit ismerek vagy 25 éve. Soha semmi közünk nem volt egymáshoz, családos, kb 23 éve házas. Amikor be jön, mindig jót dumálunk, és kimondott érdeklődést tapasztalok részéről irányomba… Persze én nem vettem őt soha komolyan, mert fiatal is, meg házas is, nekem meg szent meggyőződésem volt, hogy keresem az “IGAZIT” , tehát ő szóba sem jöhet.

Aztán önvizsgálatot tartottam.

Férjhez akarok én menni? NEM.

Össze akarok valakivel költözni? NEM.

Akarok én főzni, mosni, valakire? NEM.

Akarok én jókat szexelni, amíg csak lehet? IGEN.

Akkor most miről beszélünk?

Amúgy a vasárnapi randi is valami zavaros történetet mesélt a feleségével való kapcsolatáról, akivel elváltak, aztán megint össze jöttek, az a lényeg, hogy együtt laknak, DE KÜLÖN SZOBÁBAN, csak a rezsit fizetik közösen.

Ez lefordítva azt jelenti szerintem, hogy hozzád járnék Cica, jókat szexelnénk, aztán meg kielégülve hazakúsznék a saját ágyamba, ahol az asszony van, na de a másik szobában. Szerintem láthatta rajtam, hogy békésen ismerkedem, de nem a kétségbeesetten magányos fajtából, aki szenved az egyedülléttől, hanem a teljes életemet szeretném izgalmassá tenni. Valószínű, azt is látta, hogy én annyival nem elégszem meg, amennyit ő adni tud nekem. Bár én mindig egy gyönge nő szerettem volna lenni egy erős férfi oldalán, ám ez nem megy. Határozott egyéniség vagyok. Hát ez van.

Pé is megmondta, hogy tökéletes kapcsolat nincs. Akkor tehát marad az 50 éves, magas, sportos, házas.

Inkább, mint a 75-ös csoffadt.

Ha így se jó meg úgyse jó, hát akkor inkább az 50-es. Ja, bocs. 50 lesz. 🙂

Nah, egy hete regisztráltam, jött egy pár levél, és túl estem az első randin. Elvárások nélkül mentem, aki várt, Zoli, 64 éves, helybéli. Kellemes 2 órás beszélgetés volt. Nem  mondom, hogy a szívem kiugrott, és a gyomromba pillangók röpködtek, de kellemes, na.

Erre ma ez a levél várt:

Szia Kedves!

Nos, igazából nem is kávézni mentem én be hozzád, csak ellenőrizni akartam a veled kapcsolatos benyomásaimat. Mert – mi tagadás – meggyőződésem – most már – hogy te valóban letagadhatsz akár tíz évet is. Telis-tele energiával, vitalitással. És az a helyzet, hogy ilyenformán mi nem illünk egymáshoz. Mert nem, mintha nem hízelegne a hiúságomnak a te fiatalos egyéniséged, szuper jó alakod. DEBIZA!!!:)) Csak hogy! Én már lassabb, nyugisabb életet gondolok magamnak, ebéd utáni szundikálással. Egyszóval, mi két külön életritmusban élünk, és tudom, hiszem, hogy ezt Te is látod!!! Ezért aztán nem haragudj rám, ha elbúcsúzom. Hozzád egy max 50-53 éves férfi való. És kívánom, hogy megtaláljátok egymást!!!!

Szeretettel üdvözöllek: Zoli

Az első gondolatom az elutasítás miatti szomorúság volt.

A második pedig az: MIT KERESTEM ÉS PÉ. MELLETT 4 ÉVEN ÁT?  Aki 75 éves, az egyik szemére nem lát, a másikat most műtötték és pr.rákja volt. Van. Állandó ellenőrzésre járt.

Én soha nem éreztem ENNYIRE jó nőnek magam. Szóval megerősítették az önbizalmam, és jöhet a következő randi. 🙂

Ma délután szépen elmentem uszodába, szaunáztam, relaxáltam. Hát, mint máskor. Ilyenkor mindig elgondolkodom azon, hogy az emberek hogy lehetnek ennyire bunkók: nem zuhanyozik le, mielőtt a medencébe megy, nem köszön, amikor a szaunába belép, nem veszi le a papucsát, nem törölközőre ül, stbstb. Na, nem is ez a lényeg. Haza jöttem, és kíváncsian mentem fel a társkeresőre, mert hogy ma hosszas előkészület után regisztráltam. Szóval, túl fiatalnak érzem magam ahhoz, hogy elássam magam. Pé meg megsértődött. Amúgy sem működött. Na, itt várt egy levél, egy igazán szimpatikus úrtól. Amúgy minden rendben van vele, nadehát: Skorpió. Pont skorpió. Amilyen Pé is volt, és volt egy évekig tartó zűrös kapcsolatunk. Na jó, ez az úriember vagy 10 évvel később született, és akkor a csillagok már másként álltak. Na de pont egy skorpió?

Böngészek a társkeresőn. És amikor egy számomra eléggé szimpatikus férfi adatlapján meglátom, hogy a csillagjegye skorpió, akkor körülbelül ilyen képet vágok, és ijedten továbblapozok.

Na hát akkor, eldöntöttem, hogy nem csak január 1-én lehet fogadalmakat tenni, változtatni akármin, de akár így április elsején is, ami ugye a viccelődés napja, most meg ugye a nyúlé…

Tehát itt egy újabb ünnep, amit már megint egyedül töltök. Még szerencse, hogy szombaton és vasárnap dolgoztam, és nem szakadt három napra nyakamba a magány…

Valahogy most már nem élvezem annyira ezt a rettentő nagy szabadságot, és a függetlenségemet. Úgy érzem, kipihentem magam, és olyan uncsi ez az egész így. Persze, belevágni egy társkeresésbe rettentő nagy kihívás, nagy türelem, emberismeret, szabadidő stbstbstb kell hozzá. És főleg, hogy az ember ne adja fel, mert hiszem, hogy valahol, valaki rám vár. Elég tapasztalattal bírok már…

És ha nem dől a csengőmnek, vagy nem toljuk össze a kosarunkat vásárlás közben, vagy nem ülünk egymás mellett a moziban, színházban, koncerten, hát akkor elébe kell menni a dolgoknak… És ez az, amit néhány héttel ezelőtt elképzelni sem bírtam.

Na, itt van például az egyik ismerősöm, Éva. Éva megismerkedett közös ismerős által egy vagány pasival, /az is orvos volt, már csak a hitelesség és a pontosság végett/ néhány hónapig tartott a lamúr, közös karácsony, közös szilveszter, síelés, bemutatás a barátoknak, és hajnalig tartó telefonos ájlávjú. Aztán egyszer csak a pasi eltűnt, nem jelentkezett, és magyarázat nélkül kifarolt a kapcsolatból, ami ugye némelyeknek szokása. Évámat annyira megviselte a jól működő kapcsolatának hirtelen véget érése, hogy teljesen összeomlott, pedig nagyon vagány ügyvéd. Érezte, itt segítség kell, és nem a barátnőit terhelte a véget nem érő nyafogással, hanem szakembert keresett, pszichológust, akinél jó néhány alkalommal megfordult, amíg jobban lett. Ez február tájékán volt, és nyáron már kézen fogva sétált az új kapcsolatával a Szegedi Dómban… Ott futottunk össze. Azóta is együtt vannak, és boldogok. Namármost… ha nem vágja át a doki, akkor ő nem megy társkeresőre, és nem talál rá Gyuri. Ennyi.

Valaki meg engem keres 🙂   ennyi.

Ja, és attól a 6 kilótól is gyorsan meg kell szabadulni, ami felszaladt rám a nagy függetlenségben. és eléggé zavar.

Immáron két hét telt el a bizonyos eset után, amikor találkoztam Pé-vel, és rettentő módon megsértődött, hogy nem marasztaltam itt éjszakára. Hát, bizony a nők másként működnek. Én aznap este tényleg nagyon vártam, hogy majd megbeszéljük a dolgainkat, 10 hónap után okosabbak leszünk, stb,stb…

Namármost a férfi másként gondolkozik: össze jön-e estére egy jó kis dugás, vagy sem? Ezért nem nagy befektetés egy üveg Irsai Olivér, és egy csoki szív. /Nem nagy, kicsi./ Én lelki síkon voltam, és olyan de ja vu érzéssel, hogy hogy kerül ez az ember ide? De mégis jobb volt, mint egy idegen. Amúgy ő nyomult heteken át e-mailekkel bombázva… És nagyot csalódott. Nem marasztaltam, sőt… megnéztem, mikor indul a helyi járat neki haza… És azóta néma csönd. Szóval nagyon nagyon haragszik. Meg van sértődve, hogy ŐT, a /valamikori/ FŐORVOST elküldik.

És ekkor elpattant bennem valami, valami húr, ami addig össze kötött bennünket. Mert valahogy úgy van, ha az ember érzelmileg még nincs túl, sőt, a másik sem, akkor hiába hadakozunk, lassan és nehezen halad a kiszeretés. Ezért nem is tudtam másfele nézegetni. Nem hiszek a “kutya harapást szőrével” terápiába. Ha valaki azonnal kezdeményezni és ágyba bújni tud valaki mással, ott valami kapcsolatfüggőség áll fenn, vagy valami amit mostanság a gyerekkor zűrjeivel szoktak összefüggésbe hozni.

Azt gondoltam, hogy ennek már soha nem lesz vége. Majdnem egy én telt el azóta, és én bezárkózva csak a sebeimet nyalogattam. Először azért, mert rettentően élveztem a szabadságot, a függetlenséget, hogy azt csinálok, amit akarok, és oda megyek, ahova akarok… Úgy gondoltam, hogy ha bele csöppennék egy másik kapcsolatba, az ugyanolyan rossz lenne, megalkuvásokkal és lemondásokkal teli… Ezért aztán az új kapcsolat lehetőségét is elutasítottam, még a gondolatát is.

És most, akár egy buborék, elpattant, elszakadt, véget ért a hihetetlen vonzás. És most érzem igazából szabadnak magam. És a gondolataim nem azzal telnek, hogy Pé-re gondoljak, vele fantáziáljak, és vissza sírjam a jobb napjainkat, hanem egy esetleges új kapcsolatról ábrándozom…

És végig gondolom a régi, elmúlt kapcsolataimat, néha találkozom valamelyikkel, és csak nézem: úristen, ebbe voltam én annyira szerelmes? Ezért voltam én annyira oda? És csak nézem… és nem érzek semmit. Mitől van a borzongás, a pillangók a gyomorban, és mitől múlik el??? Ami nem baj.

A múltkor például együtt szaunáztam az egyik exemmel, és a barátnőjével. Még beszélgettünk is, amíg a barátnő el ment úszni. A pasi csak nyomta a szöveget, én pedig arra vártam, hogy levegőt vegyen és gyorsan el tudjak búcsúzni tőle, mert annyira nem érdekelt, hogy mi van vele….

“Brutálisan bántalmazta, megkötözte, majd savval öntötte le volt barátnőjét Dr. B. Krisztián, az egyik fővárosi kórház főigazgatója.” Így szólt a hír 2 nappal ezelőtt.

Aztán a mai folytatás: ” Felesége hisz a savas támadással gyanúsított orvosnak. Ágnes, a férfi öt gyermekének édesanyja nem tudott arról, hogy a férje megcsalja. Most pedig, a rokonaival együtt azt gyanítja, kórházigazgatóként dolgozó férjének csapdát állítottak, amiért szakított szeretőjével.

B.Krisztián az ismerősei szerint példás családi életet élt, rendszeres közös programokon vett részt gyermekeivel, és feleségével. Megszállott sportember volt, és gyermekorvosként rengeteg szülő köszönheti neki gyermeke egészségét. Talán ebből fakadhat az a támogatás is, amely a világhálón indult el az orvosért. Emberek tucatjai állnak ki mellette, ódákat zengenek jótetteiről, emberségéről s egyéb jó tulajdonságairól.”

És akkor az én véleményem: az, hogy valaki orvos, vagy diplomái vannak, nem jelenti azt, hogy másként éli meg az érzelmeket, mint egy szakmunkás. Sőőőt… Hihetetlen ez a történet, hogy egy intelligens orvos mennyire ki tud vetkőzni önmagából, eltervezi az eseményt, és még értékeket is visz el a lakásból, nem mintha szüksége lenne rá, de rablótámadásnak rendezi. És az a hihetetlen bosszú, hogy a savval élete végéig eltorzítja, a fájdalomról nem is beszélve. Nem csodálkoznék azon, ha a férfi csillagjegye skorpió lenne.

Ennek kapcsán jut eszembe az az eset, amikor a nagyon szép, életvidám főiskolai tanárnőt, aki néhány lépésre volt a Phd-jától, kettő darab hajszárítóval találták a fürdőkádban meghalva. Ott is volt némi családi perpatvar, a férjre nem tudtak rábizonyítani SEMMIT. És most készül Csézy nevű művésznővel házasságot kötni.

Összegzés: örülhetek, hogy az én dr Pé-m, aki elég izgága pasi, csak néhány pofon erejéig fegyelmezett engem. És nem jutott eszébe a sósav. De azért jó lesz vigyázni!

Szerencsésen és élményekkel gazdagon eltelt ez a 2 nap. és szerencsésen hazaszállítottam a gyermeket a szülői házba. A betegség elmúlt, enni csak eszegetett, de majd vissza jön az étvágya. Majdnem 10 órát aludtunk az éjszaka minden gond nélkül, és annyira jó volt a szuszogását hallani. 🙂 Mindenben egyetértettünk: ő csak annyit tud mondani: nem. Én pedig nem vitatkoztam vele. Ilyen az igazi nagyi.

És, ami a bónusz, a hab a tortán: amikor szálltunk le a távolsági buszról, egy hölgy segített nekünk, leemelte a gyereket, és azt monda: gyere kislány, anyukád is jön utánad! 🙂