Lilaliba

Amikor kiszakadsz térből és időből, nem nézel az órára, és a telefonodra, nem gondolsz a munkára, sőt, egyáltalán semmire nem gondolsz. Amikor megszűnik a tér, és az idő és rácsodálkozol arra, hogy mennyi minden kimarad az életedből, akár mennyire is megpróbálsz teljes életet élni. Mert minden sorba nem állhatsz be, mindenhova nem utazhatsz el, és minden könyvet sem olvashatsz el. De törekedni kell rá, mert ettől leszel több, jobb, és a világot jobban megismerheted, ha csak egy szeletkéjét is. Ezt az érzést kaptam meg tegnap este Schein Gábor estjén. Igazából nem is akartam elmenni, nem tudtam róla semmit, nem olvastam tőle semmit, aztán valamiért mégis ott voltam. Sorsszerű. Könyvek, versek, életek… az övé, a másé, miért így, és miért nem másként?

Schein Gábor, költő, író, esszéista, egyetemi tanár.

Ilyenkor is rádöbbenek, hogy mi minden maradt ki az életemből… Miért nem olvasnak a mai fiatalok Thomas Mann-t? Egyáltalán, miért is nem olvasnak a fiatalok? A címben szereplő Svéd a könyv címe, amit most gyorsan el is fogok olvasni.

Könyvek, koncertek, színház… egy illat, egy érzés, ami megmarad.Talán örökre megmarad. És ez az élet.

Történt, hogy lecsúszott a cserép, és ázott a fal, de nagyon. Szóltam a tetőfedőnek, hogy ugyan, jöjjön már el, és igazítsa meg. Szóltam kétszer, háromszor, négyszer, de csak nem jött, pedig nagyon sokat fizettünk már neki, amikor nagy munkákat csinált nálunk. Én elhiszem, hogy nem nagy cucc, na de hát én már mégsem mászhatok fel a tetőre “ennyi” idősen! Aztán mégiscsak a létra tetejéről, a partvisnyéllel visszatoltam, ami nem jelent végleges megoldást. Szóval, ezt még forszírozni kell. Esetleg, ha a 2 kéményt is visszabontatnám?

Szóltam a számítógépes szakembernek, hogy ugyan jöjjön már el, mert gond van a gépemmel. Volt már máskor is, pontosan érkezett, én pontosan fizettem, és kész. Vártam a megbeszélt időben, én nem jött, nem telefonált. Iméleztem 2 hét múlva. Nem reagált. Tegnap megint hívtam, megígérte, hogy ma jön, nem jött, és nem is szólt. Sebaj, keresni kell egy másikat. Van.

Az aranyműves 2 évig csinálta a karkötőmet. Érdeklődésemre egy év múlva azt válaszolta, hogy ez már nagyon el van kopva, és nem érdemes megcsinálni. Mondtam, csináljon akkor újat. Újabb egy év várakozás után, amikor már feljelentéssel fenyegetőztem, nagy nehezen megérkezett a barakka, le is perkáltam érte 60 ezret. Mostanában is próbáltam kapcsolatba lépni vele, de nem akar sikerülni. Sebaj, van még másik aranyműves is.

Keresni kellett valakit, aki a kertet rendbeteszi, mert már nagyon elburjánzott, őspark lett belőle. Valaki ajánlott két személyt. Nosza, gondoltam, megpróbáljuk. Az emberek pontosan érkeztek, a munkát egy nap alatt elvégezték,  várakozáson felül teljesítettek, csodás lett a kert. Kifizettem a munkát, ők pedig MEGKÖSZÖNTÉK, hogy dolgozhattak nálam. Romák voltak.

Azon gondolkozom, hogy gonosznak és irigynek születnek az emberek, vagy azzá válnak? Merthogy én magamból indulok ki, és nem vagyok se gonosz, sem irigy, olyan békés mérleg jegyű vagyok. A szüleim egyetlen gyermeke, lubickoltam a szeretetben, hát, azt nem tudom, kényeztetve voltam-e, de az biztos, hogy mindent megkaptam. Így aztán nem is volt arra szükségem, hogy védekezzem, ugyan kitől-mitől, mikor engem soha senki nem bántott? Ebből aztán az lett, hogy felnőttként, a mostani félrelökős, eltaposós agresszív világunkban én nem nagyon tudok érvényesülni, mert ha valaki megbánt, akkor elszomorodom, aztán elgondolkodom rajta, hogy ugyan miért tette, aztán a megfelelő válasz talán csak másnapra jut az eszembe. Hát, ez van, ezen már aligha tudok változtatni, meg nem is akarok. Nem akarok, és  nem is fogok smúzolni senkinek. Csak azt nem értem, hogy lehet, hogy valaki, akivel beszélgetek, abban a pillanatban le tudja reagálni az odapasszoló kritikát, lehetőleg olyat, amivel megbánt.

Megkaptam a munkám kapcsán, hogy nekem semmi dolgom, csak mosolyogni a vendégekre. Ugyan má, abból nem lesznek százezres forgalmak! – Becsüld meg magad, vagy inkább egy kocsmában dolgoznál? Vagy mérnéd a szaloncukrot?- hangzott a dörgedelem. Elszomorodtam, hogy már megint bántanak, elgondolkodtam, hogy miért, hiszen a munkámat igyekszem jól végezni. Igaz, 12 órában egyedül a pult mögött, akkor lehet enni, inni, pisilni, amikor nincs vendég. Na de vendég mindig van. Telefonálni meg egyáltalán nem lehet. Semmikor. Soha. Később jutott eszembe, mit kellett volna válaszolni, na de hát akkor meg már aktualitását vesztette. Azt kellett volna mondanom, hogy a kolléganőm inkább elment egy gyárba dolgozni, 2-3 műszakba, a másik a cipőboltba, a harmadik sem fog gyesről ide jönni. Nekem van érettségim 2, szakmunkásbizonyítványom, és diplomám is. Sajnálom, hogy csak azt nézik ki belőlem, hogy egy kocsmába való vagyok. Más is megkérdezte, hogy majd nyugdíj mellett eljárok-e takarítani??? És a döbbenettől arra sem tudtam válaszolni. Tényleg bennem van a hiba. Föl kell fészülni arra, hogy ha megbántanak, hogyan védjem meg magam. De lehet, hogy mégsem fog menni. Az ember nem bújhat ki a bőréből…

Állok a pult mögött, és tálcára helyezem a kilenc zserbót. Ez a kedvencük, ezt szokták vinni. Jegyző és a Jegyzőné, aki a főiskolán is magas pozícióban van. Udvarias kérdésemre elmondták, hogy Zemplénben voltak kirándulni, és hogy mennyire csodálatos volt. Jól ismerem én is azt a vidéket, rokonaim laknak ott, és  a szakemberek egyszerűen, csak Magyarország Svájcának emlegetik Zemplént. Széphalomban is voltak?-kérdeztem, majd folytattam – Most jelent meg Péterfy Gergely könyve Kazinczy Ferencről, amiért megkapta az idei Aegon művészeti díjat. Még annyit mondtam, hogy Péterfy ebből írta a phd-ját is, így jött létre ez a regény, és, hogy mindenképp olvassák el! Sajnos, azt már nem tudtam megemlíteni, hogy Péterfy, Jékely Zoltán unokája, mert fizettek, és távoztak.

Hiába, én meg csak egy pultos vagyok.

Találtam valamit a leveleim között. Régen íródott, és most felkavart. Idézem:

“…úgy most én mondom neked:
TE NEM ODAVALÓ VAGY, TE NEM ODAVALÓ VAGY!!!
Hagyd ott minél hamarabb azt a rabszolgatartó szemét elhájasult gülüszemű kizsákmányoló tahót a cukijával együtt (bármennyire is szereted a cuki világát)
Hagyd ott azt a két hülye irigy deformált lelkidefektes picsát!!
Hagyd ott, hagyd ott, mert te másra, sokkal jobbra, sokkal többre való vagy.
A te szép, gazdag, szárnyaló, lelkedet az egész lehúzza, elsekélyesíti, benyomasztja, és a „szakadt harisnya” szintre süllyeszti.
Amit, ha nem veszel le, égés, ha meg leveszed, fázol.
Na – bakker – ez egy dilemma.

A te fél oldalas irományod ezerszer többet ér, mint az ő két heti locsifecsijük a semmitmondó dolgokról, ami tele van irigységgel és butasággal.
Te egy egész más, egy elegáns, egy értelmes, egy reprezentatív, s ugyanakkor fej- és lélekmunkás helyre sokkal inkább vagy való.
Gőzöm sincs hova, de oda, ebbe a világba, NEM. ((Szerintem.))”

Sajnos, nem fogadtam meg a tanácsát.

Ötcsillagos szuperszálloda wellness részlegében lazulgattam. Bámészkodtam, nézelődtem, figyeltem az embereket. Egyszer egy nagyobb társaság érkezett. Szállodai fürdőköpeny, törölköző, fiatalok, valami csapatépítéses trénig lehet. Vidáman levetették a fürdőköpenyüket, és irány a medence. Egyikük sem zuhanyozott le. Pedig tudjuk, hogy a zuhany is csak jelképes, mert a gravitáció miatt bizonyos hajlatokat csakis célzottan ér el a víz… Lehet, hogy bennem van a hiba, de nem értem… Miért nem lehet a medencehasználat előtt lezuhanyozni??? És nem a Tisza part, hanem puccos szálló…

Szóval a múltkor sikerült a Ridikül című női magazinra kattintanom. Valamilyen népszerű téma volt a porondon. a párválasztásról. Hát erről már annyi mindenfélét megírtak, semmi újat nem tudnak ezzel mondani nekem, így gondoltam. Csacsogtak a csajok, aztán pedig megérkezett a férfi vendég, Csányi Vilmos etológus, és nagyon okos ember. No, nem lacafacázott, és kimondta: 10 másodperc alatt eldől, szimpatikus-e a másik ember az egyiknek, vagy sem. Nos hölgyeim, ennyit a társkereséshez, aki még keres. Fölösleges köröket nem kell futni, hogy na még egy randi, na még egy próbálkozás az ágyban, hátha megnő neki, meg majd megváltozik.

Magyarázkodhatunk még: De hát a szüleivel olyan jó a kapcsolata, szereti a gyerekeket, és a múltkor is átkísért egy öreg nénit az utcán! Biztosan jó apa lenne belőle. Vagy jó férj. Vagy jó társ.

Nem. Aki az első 10 másodpercben nem szimpatikus, a szeme, a keze, az illata, a kisugárzása, onnantól elvesztegetett idő. Fogj inkább egy jó könyvet…

Persze, hogy nem, van nekem saját főnököm, aki mindig tudja, mi a helyes, mi a jó. Így aztán meg is kaptam már megint: hogy mondhattam a kollégákra, hogy EZEK?! Miért nem tudom, a helyes beszédet vénségemre, hogy ilyet nem mondunk. Ők. Ez a helyes. Jajajajaj, pedig közel 60 évesen 2.5 unokával, diplomával tudni kellene helyesen beszélni, és a tiszteletet megadni egymásnak!

Persze, én megkaptam már a főnökömtől, hogy olyan hülye vagy, mint anyám! Bár ezt nem tudni, kire nagyobb sértés, és miért pont e hasonlat?  Nála a hülye, az olyan állandó jelző, mint az Argosz ölő Homérosz. Megkapta már mindenki. De az nem baj. Mert Neki szabad. Neki lehet. Mert ő a főnök.

Quod licet lovi, non licet bovi.

Ugye, Zsuzsi?

Ennek oka az, hogy sokkal több van, mint amennyit hordani tudnék, amúgy meg fölösleges.

http://divany.hu/tejbenvajban/2014/11/10/ez_tortenik_ha_egy_evig_nem_vasarol/

Nem én találtam ki, engem csak megerősített ebben. De ha mégis elgyengülnék, majd megírom.

Masszázs közben azon elmélkedtem, hogy mi is az, amivel örömet tudnának okozni nekem karácsonykor szeretteim? Íme a lista: aranyékszer, parfüm, uszodabérlet, masszázsbérlet, színházjegy, koncertjegy.

Azt hiszem, ez így teljesen rendben van, bár nem tudom, hogy a családom mennyire van tisztában ezzel a listával, az igényeimmel? Na jó tavaly volt aranyékszer, meg masszázsbérlet is…

Semmi más nem kell. Fazék, lábas, sapka sál, pulóver kesztyű, tusfürdő, arckrém,kávé bonbon… stb, stb, amivel találkozom naponta, bármerre is járok.

Az a baj még a karácsonnyal, hogy akkor, amikor sétálgatok ajándékvásárlás gyanánt az üzletekben, leginkább saját magamnak tudok valamit venni, amit egyébként eszembe sem jutott volna, mert nem is mentem volna arra, amerre mostanában csellengek. Mint például egy pár cipőt most. 😉