Mármint a vállam. Lehet, hogy Pé által hurcolt nehézségek nyomják annyira, na de Pé-t kitettem, remélem, már utoljára. Erről majd írok egy külön posztot.
Na szóval, az eset érdekes, mert csak éjszaka vannak fájdalmaim, nem tudom, hogy a vízszintes testhelyzet-e az oka, nappal jól elvagyok, éjszaka jön a fájdalom. Rutinosan már 10-kor bekapom az Algoflex-et, és akkor jó. Anélkül meg nem jó. Bementem a Renelő intézetbe, hogy adjanak már egy időpontot Gallovics doktorhoz. Azért őhozzá, mert Ő a legjobbképű traumatológus a városban. A kartonozós kishölgy közölte, hogy úgy 2 hónap múlva tud időpontot adni.Megköszöntem a tájékoztatást, és szomorúan elballagtam onnan. Aztán nagy elszántsággal felhívtam Gallovics doktort a mobilján. / Mert megszereztem, na./ Elmondtam, hogy mennék hozzá, mondta, menjek pénteken, vagy vasárnap az ügyeletre, mert akkor ő éppen a baleseteseket, és a szurkálós embereket menti. Miután nappal jól elvoltam, mindig reménykedtem, jobb lesz már az éjszakám, és nem mentem végülis. Ma reggel aztán eldöntöttem, végére járok már ennek. Dr Gallovics kedden rendel a járóbeteg rendelésen /régen SZTK/. Bementem délben, ezren voltak. Bánatomban soppingoltam egy kicsit, majd visszatértem fél 3-kor. Alig voltak. Bejelentkezve nem voltam, -nyilván- de kedvesen mosolyogtam és csak a TB kártyám kérték el… és már mehettem is be. Gallovics egy Isten. Sajnos levetkőznöm nem kellett, jah, nem vagyok már 20 éves… A Doktor úr borzasztóan rendes volt, kicsit megcsavargatta a karom, kicsit ropogott, de akárhogy akarta nem fájt. Kigondolta, hogy fizikoterápiát ír fel. Mondtam, hogy én egy kis szurit gondoltam. Nem ellenkezett, meg fogjuk szúrni egy kicsit. A jövő keddre beszéltük meg. Addigra mondjuk meg is gyógyulhatok. De, biztos, ami biztos alapon elküldött egy beutalóval MR vizsgálatra is. Azt mondta, nem reménykedjek, kb. június, vagy július, szóval nem rögtön.
Megköszöntem, majd távoztam. Megkerestem az MR előjegyzést, és ott a szomszédasszony szorgoskodott az előjegyzések között. Így esett, hogy a jövőhéten már azt is megcsinálják, és megnézik a nyaki bordámat, ami néhány éve derült ki, hogy van. És az valami rendellenesség.
Végülis sikerült elintézni mindent ezidáig, a 2 db injekció is csak 700 volt, amit majd belém fog szúrni.
Hát, így 40-en túl… na jó, 50-en túl… oké, szóval 56 évesen ezek vannak. Aztán majd folytatom a Pilatest, sajnos ebben Pé-nek igaza volt.

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: