Este rendesen ágyba bújtam, majd elaludtam. Nemsokára arra ébredtem, hogy forgolódok, nem találom a helyem. Kiderítettem, hogy fáj a vállam. Tovább forgolódtam, nem tudtam aludni, és a vállam egyre jobban fájt. Bevettem egy Ibustar-t, de nem használt, és határozottan rosszul voltam, alig vártam a reggelt. Belém hasított: az infarktusnak is jele a váll fájdalom. Hajnalban bekapcsoltam a gépet, és utána néztem, mik is az infarktus tünetei. Egyre idegesebb voltam.
Reggel beballagtam a kórházba, a sürgősségire. Senki nem volt ott, aki várakozott.A pulthoz mentem, és elsoroltam a panaszaimat, hogy nekem valószínű, infarktusom van, mert nagyon fáj a vállam. A nővérke elment az orvost megkérdezni, hogy mi legyen. Az üzent nekem, hogy menjek a háziorvoshoz. Ha pedig fáj a vállam, vegyek be fájdalomcsillapítót, azt adnak a patikában.
Na jah, így aztán meg is halhatok, gondoltam, és frankón halálfélelem volt rajtam. Eszembe jutott szegény Édesapám, akit napokig küldözgettek ide-oda, aztán kiderült, hogy infarktussal mászkált, utána meg nem engedték megmozdulni sem napokig. Mit volt mit tenni, elmentem dolgozni. Gondoltam, ha még rosszabbul leszek, majd mentőt hívok. Bevettem egy Antidolorikát, és belevágtam az év legkeményebb napjába, amit a mai ballagás okozott nekem.
A fájdalmam hál’Istennek elmúlt, végig dolgoztam a 12 órámat, és haza jöttem. Valószínű, mégsem infarktusom volt. Azért annyira nem nyugodtam meg ettől az egészségügyi ellátástól. Hát, majd legközelebb hozzá teszem még a mellkasi szorítást is, mert másként nem megy. Hogy kapják be. Nagyon szar érzés volt. Remélem, ma már tudok aludni, és nem halok meg. Ámen.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: