Most bizony megtorpantam, nem is kicsit… A hét vége úgy kezdődött, hogy
szombaton dolgoztam, de Tibor tántoríthatatlanul jött, megérkezett délután, és
várta várta rendületlenül, hogy leteljen a munkaidőm, és hazameneteljünk. Nem
érkezett üres kézzel, hozott 2 tábla csokit. Végig figyeltem magam, és nem
éreztem semmit, SEMMIT, csak, mint amikor egy jó havert meglátsz. Este
csavarogtunk egyet a városban, jó volt, majd haza mentünk. Elkortyoltunk egy
üveg pezsgőt, majd nyugovóra tértünk. Kicsit paráztam, mégis csak egy idegen
embert fogadtam be kis lakomba, megágyaztam neki a nagyszobában, és aludtunk.
Nem is próbált közeledni, se este, se reggel, gondolom, én árasztottam magamból
a jeges fuvallatot. Reggel, kávézás és reggelizés után elindultunk csavarogni, meg
az “ócska piacra”, bámészkodni. Azt tudtam, hogy a pasi tökig le van
égve anyagilag, de ezzel szórakoztatott reggeli közben is, no meg előző este
is, és azzal, hogy mennyi hitele van, és merre? Hát, szerintem ez nem egy
bimbózó kapcsolathoz való lelkesítő és fényező előjáték. Most komolyan. Én nem
akarom, hogy eltartsanak, nem szponzort keresek, hanem társat. No, folytatom.
Két óra után indultunk haza, de Tibor olyan ráérős volt, mint aki nem siet
sehova. Futólag megnézett egy kisvendéglő árlapját ami útba esett, de nem
invitált, hogy megebédeljünk. Gondolom, a piacra meghívott volna hurkát enni,
na de az meg zárva van vasárnap. Hazasétáltunk, és hozzá fogtam lecsót főzni. Ő
közben megkérdezte, hogy van-e esetleg egy kis bontott borom? Volt. Közben elmondta,
hogy annyira rossz a közlekedés, hogy ő már haza sem érne, és inkább reggel
indulna el. Nekem addigra már nagyon elegem volt belőle, de udvariasan
viselkedtem, megnéztünk 2 filmet, majd nyugovóra tértünk, úgy, ahogy előzőleg:
külön szobában. Nem közeledett, de jobb is. Úgy aludtam, mint akit leütöttek,
még csak fel sem ébredtem. Hajnalban furcsa álmom volt: Pé-vel, valami baromi
nagy veszekedés, bujkálás, ajtó feltörés, stb. Gondolom, a feszültség, ami
bennem volt átvetítődött szegény Pé-re. Na mindegy. Korán reggel távozott
Tibor, akinek nem sikerült hódítani, bármennyire is akart. És én megnyugodtam.
Nem, a hiba nem az én készülékemben van. Tudjátok, milyen az, amikor azt
mondjuk, “a szaga sem tetszik”? No, voltak bizonyos jelek, már az első
találkozásnál, de félre tettem. De ott maradt. Nem tetszett a szaga. De
tényleg. És ez akkor sem változott volna meg, ha, ebédelni visz. Na de most
komolyan! Erre jó a társkeresés, hogy a második randin főzzek, etessek,
itassak, kiszolgáljak, altassak? Nem. NEM. Például engem elküldenek a jövő
héten szabadságra. Elugranék, ide-oda. Néhány napra a Balatonhoz. Koncertre,
teraszon üldögélni, naplementét nézni, stb. A legjobb esetben közös költséggel,
na de nem így. És most, ahogy írok, kiírom magamból, igen. Racionálisan.
Aranyos, kedves, de nem őt keresem. Nem a másik nyűgét akarom a nyakamba venni.
Biztos talál majd valami Teréz-anyát, de én élni akarok, és szórakozni.