Ülünk a szobában, a szokásos heti összejövetel a
barátnőkkel, amikor a többiek lopnak 1-2 szabad órát maguknak, mert az egyik
p@si éppen focizik, a másik meg intézi a dolgát, de közben oda-oda telefonál,
megcsörren a barátnőm mobilja. Nekem meg éppen mindegy, időmilliomos vagyok,
nem kell senkihez alkalmazkodnom. Dumcsizunk erről meg arról, Áginak nem nagyon
vált be az új munkahelye. Hát nem is irigylésre méltó egy új SPA Hotelben dolgozni,
ahol a vezetés igen gyakran cserélődik, és a legutolsó fizetésüket is
borítékban kapták, frankón, nincs pénz a számlán, nehogy már lenyúlja az APEH
vagy a BANK, vagy akinek joga van hozzá. Ági tovább panaszkodik, azt gondolta,
hogy jobb lesz ez így, de vállalkozóként sem tudott megélni, így meg havi 80-90
ezer a zsé.
–
Nyolcvanezerért fel sem öltöznék. – szögezte le Kata
–
Hát az nagyon kevés. – folytatta Edit, és sopánkodtak
Ági sanyarúságán.
–
Pedig én sem keresek sokkal többet, 90 megállítja,
jegyeztem meg csöndesen.
A lányok elhűltek, zavartan néztek rám. Eddig erről nem
beszéltünk. Nem került szóba. Jöttünk, mentünk, buliztunk, shoppingoltunk,
mozi, színház, koncert, minden bele fért. Nem hitték volna, hogy anyagi
gondjaim vannak, mert nincs is. De azért ezt sem gondolták volna.
Akkor ugorjunk csak vissza egy kicsit az időben!
Érettségi után vendéglátós lettem, pontosabban vendéglátó ipari
eladó, mert ilyen szépen nevezik a pultosokat. Egész életemben szerettem a
szakmámat, és még most is néhány évtized után, nem hiszem, hogy mást
választanék, ha újra kezdhetném. Hivatásnak tekintem. A színvonalhoz
ragaszkodtam, mert csak I. osztályú, vagy 3***-nál kevesebb helyen nem dolgoztam. De ott másnaponta 16 órát is
lenyomtam. Egész életemben ismeretlen volt számomra a hétvége, a hosszú
hétvége, a fizetett ünnep és a 3 napos táppénz. Mert ugye a vendéglátósok akkor
dolgoznak, amikor más pihen, és szórakozik. Akkor leginkább, amúgy meg mindig.
Eleinte a fizetésem 1000.-Ft volt. Ezért nem rázott meg különösebben, amikor
Gyesre mentem, mert az is ennyi volt, így nyugodtan seggeltem 2×3 évig a
homokozó partján, mert ugye miénk volt a legvidámabb barakk.
Amikor Orbán Viktor anno 40 ezerre taksálta a minimálbért,
akkor nekem egyből 100%-os fizetésemelést hajtottak végre 20 év után, és így
annyi lett a fizetésem, mint annak a takarítónőnek, aki tegnapelőtt lépett be.
Jó, hát ott volt a borravaló. Ugye, akkoriban azért voltak bizonyos szakmákban nagyon
alacsony fizetések, mert a borravalóból úgyis összejön neki… Igen, de a
borravalóért is meg kell dolgozni! Úgy éltünk a szállodában, mint a kurvák,
csak éppen, mi 3***alatt kerestük meg a napi pénzünket, ápoltan, csinosan,
illatosan. A vendég nem arról volt híres, hogy csak úgy jattoljon. Holland,
skót, agg nyugdíjas? Meg kellett küzdeni a borravalóért, amúgy pedig loptam,
csaltam hazudtam. Naponta vártam, hogy lebukok, valutázásért, kerítésért, vagy
zárjegy nélküli ital méréséért. Erről a vámügyi konferencia jut eszembe,
mennyire itták a csempészpiát! Vagy az APEH-os konferencia, a résztvevőkön
táblácska: nyugtával dicsérd a napot! Akkor nem nagyon kerestünk.
Eközben felneveltem 2 gyermeket, diplomát szereztem a
BGF-en. A fizetés meg ennyi.
A nyugdíjjal meg úgy vagyunk, mint amikor a szamár elé
lógatják a répát, az meg ballag utána, türelmesen… Azt mondják, hogy most majd
sok lesz a nyugdíjas, mert hogy a Ratkó korszak gyermekei vagyunk, ugye, amikor
lánynak dicsőség, asszonynak meg kötelesség volt szülni. Ennek több mint 50
éve. Az a sok „ratkógyerek” nem váratlanul került ide, hanem itt vagyunk már
néhány évtizede. Akkor meg miért vannak ezen most meglepődve???
Öngondoskodás. Öngondosodjunk, mert Németországban
természetes, hogy az aktívan dolgozók két nyugdíj megtakarításuk mellé még egy
harmadikat is kötnek.
Kérdem én: ebből az összegből hogyan öngondoskodjak? Egész
életemben dolgoztam, tanultam, szültem 2 gyereket, felneveltem, taníttattam
őket.
Azt tudom: ha annyi 1 forintosom lenne, ahány poharat
életemben elmostam a vendég után, akkor nem kellene még nyugdíj sem.