Lilaliba

Hát, legelőször is iratkozzunk le a Facebook-ról. Mert amíg ott vagy, azt gondolod, hogy hurrá, van 850 ismerősöm, követőim és milyen klassz. Csak ülök itthon a gép előtt papucsban, és árad az információ. Rózsika paprikás krumplit főzött vacsorára, László meg csirkét sütött. Fel is tették a képeket előtte, és utána felirattal. Pista kiadta a verseskötetét, Áginak unokája született. Bizonyítványok befotózva, télen karácsonyfa, húsvétkor hímes tojások, majd jön a nyár, a halidé. A nyár arról szól, hogy menni kell, strandra, hogy ott megmutassuk a bícsbádinkat. Aztán tengerpart, Balaton part, fesztiválok, szabadtéri színház, kerthelyiség. Fagyikehely, dinnye, kovászos uborka. Napraforgó mező, naplemente, harmatcsepp a fűszálon. Mert az élet szép, és mindenki van valahol, csak Te ülsz otthon egyedül. És úgy hiszed, hogy ez így van jól. Teszel fel képeket, aztán figyeled hányan lájkolják, és ha születésnapod van, vagy névnapod, jaj de sokan köszöntenek. És meg is kell köszönni mindenkinek, de van, aki azt is figyeli, hogy az ő köszöntését később köszönted meg, mint a Juliskáét, pedig ő hamarabb írt, mint a Julis.

Hát, én nagy levegőt vettem, és leiratkoztam. Az ismerőseimmel személyesen beszéltem és telefonon. Aztán, amikor valakit csak mindig én hívtam, és ő nem, akkor ő is úgy járt, mint a virtuális barátaim. Törölve.

És lehet, hogy nincs 850 ismerősöm, de vannak barátaim, akikkel megoszthatom megnézhetem, megbeszélhetem. Akivel igaziból vacsorázhatok egy asztalnál, akivel igaziból rozézhatok, nem csak virtuálisan, akinek sírhatok a vállán, mert megvigasztal, és velem örül, ha kell.

És nem kell 850 ismerős, aki egyik nap lájkol cukiságból, másnap meg nem köszön az utcán. Lehet, hogy lemaradok arról, hogy Nórinak lefialt a macskája, és Márta Máltán nyaral, de hát fontos ez? Ha a virtuálisan eltöltött idő helyett olvasok, vagy megnézek b á r m i t, jobban járok. Sokkal.

Ja, és ha valakit még mindig érdekel, hogy hogy vagyok, mi van velem, írhat e-mailt is, és biztos, hogy válaszolok neki, megköszönve az érdeklődést. Ha csak annyit ír: szia, mi van veled, régen hallottam felőled.

Kedveseim! Nem vagyok öreg, prűd, sem maradi. De csodálkozva figyelem, hogy merre tart a világ. Nincs már semmi szemérem, és semmi finomság a világban. Én azt sem értettem, hogy minek kell az ultrahangos babaképeket azonnal feltenni minden közösségi oldalra? Arra gondolok, hogy ezután már csak az apai és az anyai nemi szerv következik premier plánból, input és output.

Sajnálom, azt a nőt, anyát, akinek a legfőbb gondja a műtét után, hogy lefotózza a ragacsos véres hasát, és posztolja azt.

Ezután már csak arra várok, hogy valaki feltegye a gátmetszést is varratokkal együtt, és írjon pár sajnálkozó sort, hogy hát most akkor merre tovább a szexszel? És a férjem, pasim, gyermekem apja, mit fog ehhez szólni, esetleg ti is mutassátok már meg összehasonlításképpen.

http://www.nlcafe.hu/baba/20170516/csaszarmetszes-anya-has/

Álldogálok a színházban, nemsokára kezdődik az előadás. Azért nem ülök le, mert várni kell, hol van üres hely, mert a bérletem időpontjában unokáznom kellett, így másik időpontban nézhetem meg az előadást. Szólok az egyik jegyszedőnek, majd a másiknak. Kedvesen türelemre intenek. Majd jön a Színház Igazgató Úr, akivel kedvesen üdvözöljük egymást, sőt bizalmasan puszit is kapok.Ekkor ott terem mindkét jegyszedő, és baromi kedvesen, mosolyogva érdeklődnek, hova szeretnék ülni, és leültetnek.

Hiába no, az ismeretség mégiscsak számít. Mindig, és mindenhol. Ezért is szeretem belterjes kisvárosunkat…

Amúgy a Don Quijote életem egyik legszuperebb előadása volt. Olyan csakrákat nyitott meg bennem, hogy hazáig bőgtem.

A vízi-barátnőimmel lazulunk a Wellnessben. Mindenféléről beszélgetünk közben. Kinek mennyi a vérnyomása, koleszterinje? Női dolgokról is. Kicsit “koszos” a víz. Apropó, ki mikor volt, lesz nőgyógyásznál? Én éppen tegnap. Tizenháromezerért magánrendelésen, komplett vizsgálat rákszűréssel, ultrahanggal. Minden rendben, így egy évig nyugodt vagyok. A többiek hüledeznek: ennyi pénzt kiadni egy vizsgálatért!

Ágnes, aki menő kozmetikus, a férje pedig fogorvos magán prakszissal, kijelenti, hogy nem azért fizeti a TB-t, hogy ennyi pénzt kiadjon egy vizsgálatért, ő bizony az SZTK-ban végezteti el mindezt. Persze, neki megcsinálják baráti alapon, ismeretség miatt.

Sajnos, már csak később jutott eszembe, így már nem tudtam megemlíteni neki, hogy ha mindenki így gondolkodna, akkor a kedves férje is lehúzhatná a rolót a fogászati rendelőben. Mert én is hozzá jártam egy darabig, aztán elkért egy gyökérkezelésért huszonnyolcezret. Úgy, hogy meg sem röntgenezte a fogamat egyszer sem. Akkor aztán megkerestem az én TB-s fogorvosomat, aki egy Istenkirály, és úgy dolgozik, mint egy angyal. Ingyen. Így tavaly hozzá jártam, mindent rendbe rakott a számban. Így megspóroltam kb egy százast. Ezerben. Így aztán futja nőgyógyászra, maszekban.

Na jó, számlát aztán egyik sem ad, de ez már egy másik téma.

Ma Bob Dylant hallgatok. Szerintem nagyon megérdemelte az irodalmi Nobel díjat. Respekt. Szóval gratulálok.

Mondta ezt egy kolléganőm, amikor meghalt Esterházy Péter… A döbbenettől megszólalni sem tudtam, hetekig buddogott bennem ez az egy mondat, és csak rágtam, forgattam magamban, közben a média egyre ontotta rám, ránk a részvétet, a sajnálatot, a hihetetlen űrt. Még élhetett volna, még írhatott volna. Aztán alig telt el néhány nap, meghalt Somló Tamás. Ő is félzsidónak vallotta magát. Na és? Kit érdekel? Nagy ember volt mind a kettő, élhettek volna még, évtizedeket, alkothattak volna még. És én, ahogy “öregszem”, egyre érzékenyebb vagyok, igen könnyeket ejtettem mindkettőjükért.

De nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy miért vagyunk ilyenek? Sztereotípiák, előítéletek, általánosítások. Bármilyen fórumon megy a zsidózás, a cigányozás, a megkülönböztetés. Miért is?

Fél napig böngésztem az internetet, kerestem, kutattam, miért utáljuk a zsidókat? Mert nem tudtam, hogy miért is kellene utálnom őket. Nálunk, a családban ez soha nem volt téma. Volt cigány osztálytársam, zsidó is biztosan, de én nem is tudtam…

Kutakodván az interneten, találtam mindent, jót és rosszat, amilyenek mi vagyunk gyarló emberek. Íme néhány vélemény:

“Sokan szeretnek általánosítani, ami nagyon egyszerű lélekre vall: Minden nációban akadnak jó fej és teljesen szégyenletes emberek is, de vannak, akik ez alapján megítélnek egy teljes népcsoportot. Őket rasszistának mondjuk. (Megítélni ismeretlenül egyébként egyetlen embert sem helyes…)

A zsidók sem követtek el semmi rosszat- ellenükben viszont sok kegyetlenség történt. Pontosan annyi oka volt ennek, mintha a kék szemű, vörös hajú emberek ellen kezdene valaki népirtást, valamilyen mondvacsinált indokkal, pl, hogy lopósabbak, mert egy ilyen embert látott egyszer homályosan csokit nyúlni a közértből..:S

A zsidó vallás és annak következményei egyesek szemét szúrják. Pedig az azonos vallásúak “összetartása” ilyen-olyan mértékben mindenhol előfordul.

Vannak, akik azért zsidóznak, cigányoznak, románoznak le erdélyieket, mert tévesen gondolják a hazaszeretetet és a magyarságtudatot.

Emberek vannak. Jók, és kevésbé jók.

Semmi olyat nem tettek a zsidók tehát, sem a történelemben, sem emberként, ami miatt haragudni kellene rájuk, a származása miatt senki sem jó vagy rossz ember.

De nagyon sokszor fogsz találkozni félművelt, félig informált, gyűlöletkeltés esetén boldog emberek véleményével…

Akár a zsidókról, akár a melegekről, akár a cigányokról kérdezed ugyanezt…

Én úgy gondolom, nem a zsidókat utálja a világon mindenki, hanem a törtető, másokat kihasználó embereket. Magyarok és keresztények közül nem ismersz egy ilyet sem..?”

Aki mégis azt mondja, hogy ő vérbeli antiszemita, annak valószínűleg olyan gondjai vannak, amit másokra akar fogni. Gyűlölni akar valakit azért, mert neki rossz. Az ilyeneket nem kell komolyan venni…

Nem csodálkozom, Esterházyt idézve fejezem be:

“Közép-európaiak vagyunk: az idegrendszerünk elrongyolt, a vécépapírunk kemény.”

Így szólt a régi szlogen, még a szocializmusban. Ám én nem nagyon tapasztaltam, hogy ez tényleg így lenne. Alábbi bejegyzéseim között is van néhány, amely ezzel foglalkozik, de ezek a biztosítós történetek szerintem végtelenek.

Történt, hogy tegnap felhívott valaki telefonon életbiztosítással kapcsolatosan. Gyorsan elhadarta a betanult szöveget, mely szerint nekem alig kell fizetnem, és minden téren biztosítva vagyok, törés, kórházi ápolás, halál esetre stb. Kértem, hogy küldje már el nekem ezt e-mail-ben, mert akkor áttanulmányozom ezt a lehetőséget. Erre, szó nélköl megszakította a beszélgetést, el sem köszönt, és vissza sem hívott.

Nem szomorkodom emiatt, ugyanis rosszak a tapasztalataim. Fizetek-fizetek, aztán, amikor tényleg káresemény történik, mindig van valami kifogás, hogy miért is nem passzol az én eseményemre ez a biztosítás…

Új kolléganő érkezett vissza közénk gyesről, fiatal, gyors, ügyes. Egy hónap alatt átrendezett mindent, máshogy állnak a sütemények, máshol vannak a poharak, minden, amit én megszoktam 13 év alatt. Nem kérdez, mindent tud, sőt Ő a legjobban. Igaz, hogy szakképzetlen, és nem tud 2 számot fejben összeadni, nem tudja kiszámolni, hogy mennyibe kerül O.75 kg pogácsa, mert matekból gyenge volt. És nem is szégyelli. Egész nap beszél, be nem áll a szája, nem elég a vendégeket hallgatnom, őt is kell egész nap. Már az egész család történetét ismerem, az utálatos anyóstól egészen a sógornő teherbeeséséig. Nem érdekel, 46 napom van nyugdíjig. Kibírom. Történt, hogy egy aranyos törzsvendég érkezett, a barátnőjével, aki svájcban él. Ó, hát ott nagyon finom csokik vannak, én is tervezek egy svájci látogatást.- mondom én. 

-Az unokatestvérem meg a Milkánál, dolgozik, ott is vannak nagyon finom csokik, mondtam is neki, hogy a kurvaistenbasszonmeg, miért nem hozol nekem soha csokit? – így a kolléganő.

Én majd el süllyedtem, a vendég meglepődött, ő viszont észre sem vette, hogy nem otthon van a konyhában a családja körében, hanem egy cukrászdában dolgozik, a vendég áll vele szemben.

És mindenhol hirdetve van, hogy ez a minőség iskolája. Aha.

Ma van a fiam születésnapja, tegnap a lányomé volt. Rég volt, már nagyon régen, amikor megszülettek, 4 év különbséggel. Eddig minden évben vissza emlékeztem, percről percre tudtam, hogy mi  is volt pont akkor, májusban. Milyen volt az idő, mit csináltam előző nap, és milyen ruhában  mentem be a kórházba, és mindig, évről évre végig éltem azt, azt az élményt, amit csak én tudok, és senki, mert az az én szülésem volt, és az én gyerekem jött ott, akkor a világra. És hogy mennyire fájt, és életem legrosszabb éjszakája volt a császármetszés utáni éjszaka, a gyerekemet nem is láttam, csak másnap hoztak oda egy pólyást, hogy szoptassam meg.

Aztán négy év múlva, amikor arra vártam, hogy visznek már a műtőbe, de egyszer csak jöttek a tolófájások, és pikk-pakk megszületett a lányom, nem kellett műtét. Az volt életem legboldogabb napja, a hormonoktól, vagy az endorfintól. A mai napig azt gondolom, hogy az én karrierem a két gyerekem.

És most, így több, mint harminc év távlatában úgy érzem, mint amikor egy film a befejezéséhez közeledik, és egyszer csak elkezd távolodni a főszereplő, a táj, és minden, és aztán kiírják, hogy vége. Nem jöttek el azok az érzések, amik minden évben, semmilyen volt a nap, semmi… semmi.

De azért remélem, hogy nem úgy lesz, mint a filmekben, itt még nem írják ki, hogy vége, mert nekem még nagyon sok dolgom van!

Amikor ahhoz a rublikához értem, hogy kinek ajánlja fel az adója 1%-át, megtorpantam, elgondolkodtam. Kinek is??? Kampányolnak az állatvédők, hogy hát mindenképpen az állatmenhelynek, meg az árva kutyáknak. Ám, ha megnézzük, hogy az állatvédők között mennyi a vegetáriánus, hát nem hiszem, hogy túl sok. Persze, mentik a kutyákat, a macskákat, meg esetleg az elhanyagolt lovakhoz is kivonulnak az állatvédők… aztán meg gond nélkül eszik a rántott csirkét, mert hát az egészen más. Az haszonállat, mint a sertés, a marha, azért van, hogy megegyük. Amúgy is az ember úgy van kitalálva, hogy húsevő. Ragadozó. Na de hát akkor, mi a a különbség a csirke és a kutya között? Az egyiket védjük, a másikat leöljük, megesszük? És ez így van jól?

Döntöttem: addig, amíg éhező emberek vannak, addig nekik adom az 1%-mat, és nem az állatmenhelynek.

És akkor ezt a levelet kaptam:

Köszönetnyilvánítás.

Ezúton szeretnénk megköszönni a tavalyi évben felajánlott 1% személyi
jövedelemadóját, mellyel szervezetünk ingyenes ételosztó akcióit támogatta.
Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, milyen nagyra értékeljük, hogy nem csak
érzelmeiben, hanem anyagiakban is kifejezte segítőkészségét a rászorulók,
az elesettek iránt. Alapítványunk szellemi vezetője Sríla Prabhupáda azt
hagyományozta ránk, hogy az ő tanítását képviselő közösségek 10 kilométeres
környezetében ne legyen éhező ember. Mi ezért dolgozunk, és ezzel egyben
hasznos részei lehetünk a közösségnek, a magyar társadalomnak is, s az
embertársaink szenvedéseinek enyhítéséhez adománya által Ön is hozzájárult.



Mivel azok, akiket támogat, személyesen nem tudják elmondani köszönetüket,
nem tudják elmondani, mennyire sokat jelent számukra az, hogy az Ön
jóvoltából nap, mint nap élelemhez juthatnak, kérem, fogadja el hálájukat
és nagyrabecsülésüket általunk.


Amennyiben egyet ért törekvéseinkkel, kérjük, céljaink eléréséhez segítsen
közelebb jutni azzal, hogy személyi jövedelemadójának (SZJA) 1%-nak
felajánlásával idén is támogatja alapítványunk sokszor életmentő munkáját!


Kísérje figyelemmel tevékenységeinket a www.karitativ.hu, valamint a
facebook.com/etelosztas oldalon.

Köszönettel,
Fodor Bernadett


*Ételt az Életért Alapítvány*
honlap: www.karitativ.hu
telefon: 1/274-6247

1% adószám: 18095575-1-41
Telefonos adományvonal: 13600. Kódunk: 33.