Úgy bizony, és a kismama meg is vette A sorsformáló 9+1 hónap című könyvet, hogy biztosan mindent nagyon jól csináljon.
Beleolvastam a könyvbe, de bevallom, szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban, és nem is kicsit. Most ez a divat. Az önismeret. Ha bemegyek egy könyvesboltba, és rám dőlne az önismerettel foglalkozó könyvespolc, hát biztosan 8 napon túl gyógyuló lennék. És nem véletlen, hogy telt házasan megy minden nagytudásúnak az előadása. Bagdi Emőke, és Müller Péter és Böjte Csaba. Tari Annamáriát szeretem, mert az Y és Z generációkkal foglalkozik, ami szerintem jó és fontos. Na jó, annak idején én Czeizel könyveket olvastam, Sors és tehetség, meg ilyenek, mert akkor az volt. És megnyugodtam, amikor azt olvastam, hogy a háború alatt teherbe esett nők sem szültek nagyobb arányban sérült gyerekeket. Mert akkor, amikor én voltam várandós /terhes/, a szemem láttára ütött el a vonat egy embert. Akkor én gyorsan megittam a restiben egy fél konyakot, hogy a felborzolt vegetatív idegrendszeremet megnyugtassam.
Értem én, hogy valamiből meg kell élni, könyvet írni, előadásokat tartani, egy ideig én is bedőltem ennek, és én is vásároltam önsegítő könyveket, meg olvastam horoszkópot, és a hajamat is a holdállásnak megfelelően festettem. De nemigen változott semmi. Jó, lehet, hogy másnak igen, de én jól voltam, vagyok és leszek.
Amikor utoljára találkoztam apukámmal, viccesen mondtam neki, hogy ha mi elmennénk egy lélekbúvárhoz, mit kihozna abból, hogy Ő fiút akart, én meg lány lettem… Aztán apukám egy hét múlva meghalt… De amúgy sem mentem volna.
Amikor az első gyerekemmel terhes lettem gumihibából, pánikba estem, vártam vagy 3 hónapig, ültem a forró vízben és emelgettem még a szekrénysort is, aztán belenyugodtam, hogy anya leszek. Jó, hát volt férjem, meg szerető családom, de mégsem így terveztem. A terhesség rendben volt, a gyerek harántban, császármetszés, belázasodásom, aztán mentőzés a debreceni klinikára, a gyerek maradt a kórház csecsemőosztályán, 3-4 hétig nem láttam, nem szoptattam. Aztán a kezembe adtak egy pólyás gyereket, hogy ez az én fiam.
A második gyerek “tervezett” gyerek volt, mert annyira szar volt a munkahelyem a Szabadság Szálló presszójában, hogy másként nem tudtam elmenekülni onnan. Mentem volna a Rózsadomb Drink bárba, nem engedtek, bosszúból terhes lettem. Problémamentes terhesség, fejvégű magzat, könnyű szülés. Háromóránként hozták szopni, amúgy semmi dolgunk nem volt a gyerekünkkel. Éjszaka aludtunk a sajgó testünkkel, mert a gyermek az éjszakás nővérnek óbégatott.
Nem volt ott aranyóra, meg dúla, meg pszichológus. Ment minden szép sorban. A mostani kismamák, a 30 éves és annál idősebb korosztály mind így született, nem volt ott más a nagy szocializmusban. Talán ezért is akarnak mindent másként, sokkal jobban csinálni. És ha valamit mégsem tud, nem az édesanyját kérdezi meg, vagy a nagymamáját, á, nem. Kiírja a facebook-on, vagy az anyacsoportba, kérdezi a szomszédot, a barátnőt, meg kiguglizza. És mindenki pontosan tudja, hogy Nóri meg Zsófi mikor esett teherbe, mert büszkén posztolja az ultrahangos képet mind az ezerkétszázharminckettő ismerősének. Aztán posztolgatnak még a szülőágyról is, majd pedig a gyerek használt pelenkáját is bemutatják: szerintetek ez normális kaki???
Jól csináltam, vagy rosszul ezt az egész gyereknevelést? Elrontottam valamit, vagy még sem? Mit kellett volna másképp csinálnom? És ha másképp csinálom, biztos, hogy jobb lett volna? Mindent tanítanak, mindent tanulni kell, még a legegyszerűbb munkánál is elmagyarázzák a lényeget. Csak ez a terhesség, meg a gyereknevelés az, amit mindenki tanulás nélkül, papír nélkül, ösztönösen végez, vagy jól, vagy rosszul.
És akkor itt van ez a könyv, ami azzal kezdődik, hogy valamikor te is csak egy szép nagy petesejt voltál az anyukád hasában…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: