Hiszek…

Hiszek egy valamiben, egy megmagyarázhatatlan felsőbb erőben, vagy mondjuk csak rá azt, hogy véletlen? És menjünk tovább a sok csoda mellett? És minden csak véletlen?

Nah, mindez csak azért jutott eszembe, mert most olvastam egy  könyvet egy nagyon okos embertől, a címe: Ne menj a romok közé. Ebben kerestem egy mondatot: és a könyv pont ott nyílt ki.

A mondat pedig: A depresszió úgy kezdődik, hogy meg vagy győződve arról, hogy a jövőd ugyanolyan lesz, mint a jelened.

Régóta ígérgetem, hogy majd írok Pé-ről, de már lassan egy év is eltelik, de nem akaródzott. Röviden annyi, hogy egy diktátor, egy terrorista, aki be tudta magyarázni azt, hogy minden hiba bennem van. Meg kell változnom. És eközben egyfolytában manipulált érzelmileg. Amúgy voltak néha jó pillanataink, de hát úgy sodródtam ezzel a kapcsolattal, és ha már nagyon elegem volt, akkor össze vesztünk néhány hétre, aztán meg csak összeborultunk. Éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége, mert minimum egy gyomorfekélyt, maximum daganatot kapok a sok feszültségtől. Aztán, ahogy mondják, az utolsó csepp a pohárban, egy kis semmiség volt, na de hát az volt az utolsó, és tele lett a pohár, és a hócipőm is. Az eset májusban történt, és utána rám tört a mérhetetlen szabadság: konkrétan azt csináltam akit akartam, és akkor, ott, ahol akartam, nem kellett senkitől elkéredzkedni, és alkalmazkodni. Nem is volt ezzel semmi bajom, jöttem-mentem utazgattam. Az otthonom pedig a nyugalom szigete, senki nem hiányzott az életemből, SENKI. Kicsit gyanús is lettem magamnak, nem voltam én ilyen. Régen gond nélkül randiztam, vártam a következő kalandot, randit, most viszont még a szemkontaktust is kerültem minden férfival, és az ismerkedés lehetőségét is kizártam. Először arra gondoltam, hogy ez néhány hét/hónap alatt elmúlik, hát ez a természetes. Pé a háttérbe húzódott, ám a közösségi oldalon egymás ismerősei voltunk, így aztán csak nyomon tudta követni azt, mikor merre járok, és mit csinálok. Egyszer egy határozott mozdulattal töröltem az ismerőseim közül. Na, erre aztán berágott, és megkérdezte, hogy ugyanmá’ miért? Nyolc hónap hallgatását megtörve, kedvesen válaszoltam neki, bár egyáltalán nem biztattam soraimmal. ÉS A SKORPIÓ NEM ERESZT! Levelezni kezdtünk, bár én nem azonnal, hanem jó néhány nap múlva küldtem el kurtára szabott levelemet.

Hát, aztán, amikor látta, hogy itten bizony békülés és könnyes összeborulás nem lesz, elővette az igazi énjét, és levélben piszkált, bántott; „Ne haragudj, nem erősséged a következetesség, kiszámíthatóság. De még a tárgyilagosság sem. Hogy higgyen neked az ember? Mintha a regényírói fantáziálásoddal kevernéd könnyedén a valóságot – és talán észre sem veszed. Akkor viszont erről nem is tehetsz, ezt nem szabad felróni Neked. Sem mást várni Tőled.”

Aztán folytatta: „Szerinted miattam nem működött a kapcsolatunk? Én provokáltam az összeveszéseket? Én okoztam sebeket? Mégis, milyen sebet okoztam én Neked?

Kérdésére húsz pontban adtam választ, ami hirtelen eszembe jutott.De volt még más is: “Idő kell Neked. Megint. Mégis mennyi? Kb. 10 hónap telt el. És mihez kell? Netán ahhoz, hogy egy újabb pasi-keresés megpróbáltatásait kipihend?” Mondtam, hogy nem normális! “Ahhoz kell a gyászidőszak? Mit kergetsz? Mi után kapkodsz? Te ahhoz vonzódsz, arra tudsz felnézni, aki félvállról vesz, aki packázik Veled. Esetleg az sem gond, ha nem független. Aki viszont nem ezt teszi Veled, azzal Te teszed.Sikerült a fogyókúráddal bebizonyítani magadnak, hogy hódítasz Te még?”

Nahát, ez nem az a tipikus szerelmes levél, amelyben kéri valaki, hogy próbáljuk meg újra, folytatni. Amúgy ez jellemző volt Pé-re, amikor arra lett volna szükségem, hogy mellém álljon, belém karoljon szelíden, akkor inkább felemelte a kezét. Ütött. Nem egyszer.

Tehát, amikor megkaptam a levelet, az elbocsájtó szép üzenetet, késlekedés nélkül válaszoltam rá… Erre még nem érkezett válasz, tudom, most haragszik, nagyon haragszik.

De jó lenne, ha elengedne már végre, és nyitott szívvel tudnék élni, nem mint egy sorsába beletörődött öregasszony…

És nem vagyok depressziós, független vagyok, szabad vagyok, elégedett vagyok. Na.