Társkeresés

1.0Lilalibahttps://lilaliba.cafeblog.huSzületettfeleséghttps://lilaliba.cafeblog.hu/author/szuletettfeleseg-2/Társkeresés  Május 27-én regisztráltam azzal a szöveggel, amivel ide is, azért vettem le... Ne legyen egyszerre két helyen, és nem szeretném, ha megtalálna. Ez itt egy privát szféra, az meg egy ismerkedős. Tibor levelét június 1-én kaptam. Egyet délelőtt, 1-et délután: Visszajöttem, mert tetszik... Másodikán este feltöltöttem némi pénzt a társkeresőre, mert másként nem enged válaszolni a rendszer,és írtam néhány sort. A levélváltás során rájöttünk, hogy néhány éve már találkoztunk valamelyik társkereső oldalon, sőt, valamelyik közösségi oldalon ismerősként is be vagyunk jelölve, bár még nem találkoztunk. Akkor valaki levadászta előlem, ami eltartott 5 évig neki. Most meg összeakadtunk megint. Levelezni kezdtünk. Ez annyiban is érdekes, hogy a kedves újságíró, több diplomával megáldva, és kihívás, mondhatjuk szellemi petting folyt köztünk, először e-mailben, majd sms-ben. Egy hét után kérdezte meg, felhívhat-e? Másnap találkoztunk. Tekintettel arra, hogy az ország különböző pontjain élünk, meg kellett szervezni. Én szereztem egy közeli panzióban szállást. Szimpatikus férfiúval ment minden, mint a karikacsapás. Hozott kis kedves ajándékokat, elmentünk vacsorázni, utána meg boroztunk nálam. Igaz, hogy minden szakkönyv óva int attól hogy még csak a lakásunk csengőjét is megmutassuk az első randin, de én annyira jóhiszemű vagyok! /Itt zárójelbe megemlítem, hogy volt olyan internetes ismeretségem, ahol szilveszter este találkoztunk először, és együtt töltöttük a fél éjszakát, kedvesen, rendesen, beszélgetve, NÁLAM. Sajnos, nem lett belőle semmi, mert én kötve vagyok, és nem tudtam Münchenbe költözni./ Ezután folytattuk a mindenféle kommunikációt, holnap lesz a második randink. Kívül-belül szimpatikusak vagyunk egymásnak, de ugye egy eset nem eset, majd még meglátjuk. Azon gondolkodom, hogy ez olyan, mint amikor lakást vásároltam: az elsőbe beleszerettem, és az lett az igazi. Lehet ilyen? Azt gondoltam, hogy egy csomó beteges, szélhámos, nős stb alakon kell keresztülverekedni, magam, míg valamire ráakadok. És akkor ott van még a randi: én nem, ő nem. Én igen, ő nem. Ő igen, én nem. Én igen és ő is igen, nahát azt aztán nehéz megtalálni. Halleluja, és akkor a szépséghibák: 2 házasság után leamortizálódott férfiú, akinek nincs autója (nekem sincs), és sajnos a héten a munkája is megszűnik. Tudom, ilyen világot élünk, bárki lehet egyik pillanatról a másikra munkanélküli, több diplomával is akár. Szemétség lenne, ha azt mondanám, hogy ha majd lesz biztos /úristen, van egyáltalán olyan?/ egzisztenciád, autód, pénzed, stb, akkor keress? Hát ott volt Pé, akinek mindene volt, mégse volt jóember, és zsugori is volt, ezt most már kimondhatom, bár nem nyúlkálok a másé után. Nah, a holnapi randi is nyom a latba, és ha valaki tényleg annyira vonzó/ak vagyunk, akkor várjak-e a hercegre, aki csúful becsaphat, és egyebek? Mert ugye már nem húsz évesen állunk az élet előtt, hanem 50-en túl. Na. Most el kell mennem, mert felhívott a lányom, akit megkörnyékezett a régi tanára, hát én nem értem a férfiakat. Most is olyannal él együtt, aki tanította valaha. Hát az se jó, ha okos az ember lánya, na meg szép is. Tanácsot kell adnom Neki. rich