Új kolléganő érkezett vissza közénk gyesről, fiatal, gyors, ügyes. Egy hónap alatt átrendezett mindent, máshogy állnak a sütemények, máshol vannak a poharak, minden, amit én megszoktam 13 év alatt. Nem kérdez, mindent tud, sőt Ő a legjobban. Igaz, hogy szakképzetlen, és nem tud 2 számot fejben összeadni, nem tudja kiszámolni, hogy mennyibe kerül O.75 kg pogácsa, mert matekból gyenge volt. És nem is szégyelli. Egész nap beszél, be nem áll a szája, nem elég a vendégeket hallgatnom, őt is kell egész nap. Már az egész család történetét ismerem, az utálatos anyóstól egészen a sógornő teherbeeséséig. Nem érdekel, 46 napom van nyugdíjig. Kibírom. Történt, hogy egy aranyos törzsvendég érkezett, a barátnőjével, aki svájcban él. Ó, hát ott nagyon finom csokik vannak, én is tervezek egy svájci látogatást.- mondom én.
-Az unokatestvérem meg a Milkánál, dolgozik, ott is vannak nagyon finom csokik, mondtam is neki, hogy a kurvaistenbasszonmeg, miért nem hozol nekem soha csokit? – így a kolléganő.
Én majd el süllyedtem, a vendég meglepődött, ő viszont észre sem vette, hogy nem otthon van a konyhában a családja körében, hanem egy cukrászdában dolgozik, a vendég áll vele szemben.
És mindenhol hirdetve van, hogy ez a minőség iskolája. Aha.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: