És van-e ideális korkülönbség? És az mennyi? És ha tuti a korkülönbség, akkor tuti a házasság is? És csak a kivétel csak erősíti a szabályt? És Brad Pitt öregnek számít? Ugye, hogy nem. És aki vele egyidős, és soha nem találkoztál még vele, arra rámondhatod ismeretlenül, hogy az egy öreg ember? Nem tudod, milyen az egyénisége, a személyisége, a családja gyökerei, a múltja, mit gondol a világról, na és milyen vele az ágyban? És csak simán rávágják, hogy az egy öreg ember? És ha hozzámész egy korodbelihez, aki néhány év után leléphet, és ott maradsz egy-két gyerekkel, az úgy teljesen rendben van?
Sajnos, az embereknek tulajdonsága, hogy sztereotípiákat gyártanak, előítéleteik vannak: Az 50 éves öreg. Anyám 55, és már évek óta öreg.
De érdekes, Brad Pitt nem öreg, és Csiszár Jenő sem 55 évesen, pedig még óvodások az ikrei, és úgy gondolja, fel is fogja nevelni őket. Sőt, Czeizel Endre 70 évesen is apa lett, állítólag rövidesen ismét gyermeke lesz.
És az a nő, aki a 40-hez közeledve szül, az nem öreg? Mert addig önmegvalósított, bulizott, meg egyáltalán nem volt kedve feladni az addigi életét pisiszagú büfiztetős életre. És akkor most már a társadalom elvárja tőle. Mert mostanában nem 20 évesen szülnek a lányok. És azt sem bánják, ha majd hatvan éves lesz, mire a gyereke leérettségizik, és még közel sincs sínen az élete. Persze, a 40 éves nőnek a párja nem negyven, nyilván több. Vagy sokkal több, túl egy házasságon, váláson, vagy kirángatva az agglegénységből. De az nem öreg. Érdekes.
Az, ha két embernek egyforma az érték, az élet. a közös program, a zene, a könyv, és ahogyan a világot nézik, az életet élik, az a fontos. És nem az, hogy mennyi a korkülönbség.
Szerintem.

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: