Ma egy éve történt…

Hát, nem tudom, valaha el fogom-e felejteni, el lehet-e felejteni, de valamennyire túléltem. Ma egy éve ilyentájt már ebéd és mosogatás után békésen készülődtem az esti programomra. Fél hat körül, amikor kihúztam a fiókot, hogy magamra tegyek valami smukkot, akkor vettem észre, hogy valami gáz van. És amikor bebizonyosodott, hogy tényleg betörő járt nálam, és minden ékszeremet magával vitt úúúgy, hogy én semmit nem vettem észre, na, akkor írják úgy a regényekben, hogy a vér meghűlt az ereimben.

– Sok ékszerem volt, mind emlék, és kedves darab. Ragaszkodtam hozzájuk, szerettem őket. Érték volt.

– A betörő úgy jött be, majd távozott, hogy az ajtót is bezárta maga után, s nem vettem volna észre, ha éppen  dolgozom, és az a néhány ékszer van rajtam, amit általában hordok. Napokig nem keresek másik ékszert.

-Néhány éve édesanyámhoz is betörtek, ott a durvább típus volt. Kapu betörve, zár a földön, minden széjjelszórva. Persze az ékszereket elvitték, mást nem találtak, mert nem is volt. Mit is gondoltak??? Hogy a 80 éves nyugdíjasnak milliói vannak a párna alatt???

– Azóta nem hordok aranyat. Kicsit nehéz volt megszokni, de már egészen belejöttem. Sajnos, mindenkin nagyon észre veszem a szép ékszert. Majd egyszer csak elkezdem újra gyűjteni, hogy legyen mit örökölni utánam.

– Amúgy nem történt semmi. A rendőrök küldtek egy irományt a nyomozás felfüggesztéséről, amelyben közölték, hogy fésűs módszerrel jött be a betörő. A biztosító meg fésűs módszerre nem fizet. Bár én nagyon megkértem a rendőr urat, hogy az idegenkezűség és a rongálás legyen benne a jegyzőkönyve, de  nem lett. Az, hogy készítettek 30 fényképet a kesztyűs nyomokról, de az nem számít idegenkezűségnek, úgy látszik.

– A biztosítóval megszüntettem a kapcsolatomat.

-De a mai napig félek. Félek, ha megreccsen valami, ha zajt hallok, vagy valami idegen hangot. Ékszerem, pénzem nincs. De mi van, ha ezt nem tudják, és a nyakamat várják el egy szép, holdvilágos éjszakán? Azt hiszem, ezt nem fogom soha elfelejteni.