Amikor reggel 8 óra után néhány perccel bementem hozzá, úgy nézett rám, mint a véres rongyra. – Most jöttél?- kérdezte. -A gyerekek már mindent kipakoltak!
Igen, bizony 8-ra már bent kellene lenni, de télen meg inkább 7-re, hogy kilegyen a munkaidő. Igaz, az üzletet csak 9-kor nyitjuk, na de hát találjon már magának munkát a dolgozó! Milyen dolog az, hogy nem csinál semmit! Legalább a törlő legyen a kezébe mindig!
Igaz, hogy amikor nagy a forgalom, sok a vendég, addig maradok este, amíg mindent el nem végzek, kitakarítok, mosogatok, standolok. Megesik, hogy zárás után egy órával riasztok. Akkor is megkapom: mi a fenét csináltál ilyen sokáig? Mondták, hogy 9.08-kor riasztottál! Hát 200 ezres forgalmat egyedül, mondhatnám, na de a természetes dolgokért nem jár dicséret. Így esett, hogy én közel 40 évnyi munkaviszonnyal a hátam mögött, mindig csak természetes dolgokat csináltam, amiért nem jár köszönet, pláne meg dicséret.
Ha felgyújtom a villanyokat, lekapcsolja, ha én kapcsolom le, akkor akkor Ö fel. Ha kinyitom az ajtót, bezárja, és fordítva. A fűtést nem merem felkapcsolni, mert úgyis mindjárt lekapcsolja, az ajtót kinyitja, majd el megy.
Régebben megajándékoztuk egymást születésnapra, karácsonyra, aztán ez szépen abbamaradt. Persze nem én hagytam abba, egyszer csak nem kaptam semmit. Volt, hogy karácsonyra koncert jegyet ajándékoztam Neki, tetszett is az újévi koncert, mondta, majd jövőre ő veszi. Azóta eltelt 3 év, elfelejtődött… Aztán tavaly ő vett színházjegyet az egyik jó barátnőjének, majd várta-várta a visszajelzést. Semmi. Rákérdezett: Milyen volt a színház? -Ja, nem mentünk el, nem értünk rá.
Aztán vettem volna tőle pálinkát. Kértem 2x, aztán semmi. Hát jó, akkor nem kell. Biztos másnak jobban kell. 🙂
Aztán van olyan, hogy lehet venni valahonnan, termelőtől valamit, ami jó. Igaz, ott vagyok a légtérben vele együtt, de engem soha nem kérdez: -Szeretnél tyúkot, kakast, gombát stb-t vásárolni, olcsón, ami friss és jó? Á nem.
Aztán megkaptam még azt is, hogy a menyem csúnya kismama, de nem baj, nekem szülte a világ két legszebb unokáját. És nem is volt csúnya, csak várandós. Ezt az állapotot Ő soha nem ismerhette meg. Sajnos.
Ja, a múltkor beállt helyettem dolgozni, néhány percre, amíg nekem hivatalos dolgom volt az irodában. Hirtelen átszólt telefonon: -Azonnal gyere át. Amíg mentem, minden bűnöm eszembe jutott, amit valaha elkövettem. S miért kellett átmennem? Mert neki nagyon kellett WC-re menni. Amikor én 12 órában nyomom a melót, nincs WC, evés, ivás! Nincs ebédszünet, telepofával szolgálom ki a vendéget, ha úgy esik, hogy nem tudom megrágni és lenyelni, mert a vendég az mindig siet, és nem ér rá. Ja, és hogy miért vagyok egyedül? Mert nem veszi a fáradtságot arra, hogy segítséget kérjen… Ez így van jól. Szerinte.
Történt az, hogy belevettek engem valami pályázatba. Nem tudom mért, nem én kértem. Olyan dolgokról kellett volna szakvéleményt, pályázatot, terveket, kritikát stb írni, ami nem az én szakterületem. Aztán a pályázat elkészült, én semmit nem tettem érte. Engem ez egy kicsit frusztrált, mert én soha nem kaptam még pénzt azért, amiért nem csináltam semmit. Na jó, Ő nagy részét nyári szünetben, munkaidőben végezte el, úgyis ott kellett lenni. Először azt gondoltam, hogy az érte kapott járandóságot átadom, csak hagyjanak békén! Aztán meg úgy gondoltam, hogy a felét. Aztán elgondolkodtam. Nem tudom, hogy mennyi az Ő fizetése, nem tudom, Ő mennyit kap ezért, szerintem mindkettő jóval több, mint az enyém. Akkor meg befogom a szám, és nem bánom, ha oltogatja a villanyt, nyitogatja az ajtót. Ez így van jól. 😉
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: