… a harmadik jelentkezővel. Nem sok reményt fűztem hozzá, mert kissé túlkoros a férfiú, de kellemesen csalódtam. Szimpatikus, aranyos, jó fej, és kapásból 10 évet letagadhatna. A 10 évvel fiatalabb férfiak a társkeresőn /na jó, nem mind, de egy része/ jóval elhasználódottabb állapotban van. Én azt gondoltam, hogy a férfiak nem fossák a szót, de a mostani “kapcsolataim” mind olyanok, hogy nekem elég csak hallgatnom, bólogatni, csillogó szemmel néha csücsöríteni. Ezek csak mondják; egy darabig próbáltam követni a történetet, aztán már csak bólogattam. És vártam, hogy mikor mondhatnám már, hogy köszönöm a találkozást, de elmennék. Végül, másfél óra után, nem maradtunk semmiben, de tényleg aranyos volt, és őszinte.
A dologhoz tartozik, hogy tegnap este Pé felhívott telefonon, és találkozni akarna velem. Sőőőőt, bocsánatot kért a múltkori viselkedéséért. A múltkori affér óta 7 hét telt el, és miután hetekig nem történt semmi, akkor regisztráltam a társkeresőre. Na, most siettem a megbeszélt helyre, a randira, és akkor is összetalálkoztunk személyesen Pé-vel. Szomorú volt. Azt gondolta, hogy hopp, és folytatjuk. Én elsoroltam Neki, hogy ezen a héten nem érek rá, a jövő héten én unokázom, ő viszont kórházba vonul szemműtétre. Azután én elutazom Bajorországba, egy kis kastély látogatásra. Ő elcsodálkozott és a hangjából ítélve csalódott is volt. Na hát, ez van.
Ja, csendben meglebegtettem neki a “legyünk barátok” variációt, pedig ez énrám egyáltalán nem jellemző, mert ami le van zárva, az be lett fejezve. Nem tetszett neki az ötlet.
Szóval, amíg keresem a jövőmet, a múltam szembe jön velem…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: