“Te nem vagy normális”

Nem mondhatom el senkinek, elmondom, hát… mi történt mostanában.

Pé-vel itt-ott levelezgettünk, nem kellett volna a bedobott kesztyűt felvennem. Megbeszéltük, hogy ma este fel jön hozzám, megbeszéljük a bajainkat, mi van, ami egymással nem jó, és mi az ami jó.  Végül is 10 hónap szünet után, miután egyikünknek sem jött össze semmi kapcsolat, kigondoltuk, hogy mégis csak javítható a kapcsolatunk. Nagyon kedvesen jött, beszélgettünk 3 órán át, mindent megbeszéltünk, hogyan lehetne folytatni ezt a kapcsolatot. Szóval, egy nagyon baráti, jó hangulatú beszélgetés, megittunk egy üveg bort, aztán egy pezsgőt is. Én nem kívántam, hogy most egyből bezuhanjunk az ágyba, így kedvesen megnéztem neki, mikor indul a busz, amivel haza mehetne. Ő azt hitte, viccelek, de én komolyan gondoltam. Az, hogy majdnem egy év után nem óhajtottam vele aludni, szexelni, az nekem ennyi alkohol elfogyasztása után is természetes volt. Be kellene tartani a folyamatot, hogy közeledünk egymáshoz. Ő halálosan megsértődött, Te nem vagy normális, közölte, és elindult. Én próbáltam vissza tartani, hogy hát akkor maradjál, hogy ha akarsz… de hát ez nem volt így jó. Kicsit vacillált, és közölte, hogy ha most megint az lesz, amit és mondok, és vissza jön, az meg már milyen… és halálosan felindulva elrohant. Pedig annyira jó volt az este… hát, kutyából nem lesz szalonna. Ez a kapcsolat meghalt. Már az első este. Nincs mit szépíteni rajta, ha valami nem megy, akkor nem megy.

De nekem eddig sem volt kedvem idegen férfiakkal ismerkedni. Van, akinek össze jön, én eddig nem voltam képes rá.

Ja, és amikor felindultan elrohant, a nagyon békés több órás beszélgetésünk után, közölte velem, hogy TE NEM VAGY NORMÁLIS!

Nahát, akkor  most tényleg, mit is keresek én mellette??? Néhány pohár alkohol, és kivetkőzik magából. Tartásom nekem is van. Megpróbáltam. Nem megy. Azért, mert nem mondtam, hogy aludjon itt. Azt hiszem, én mindent megtettem, képes lettem volna újrakezdeni. Nem megy. Nem megy.