Ma felhívtam Krisztinát telefonon, és megkérdeztem tőle, hogy a jövő héten mikor menjek hozzájuk, hogy egy kicsit unokázzak, és segítsek neki, mert hogy ismét kismama, mennie kell az orvoshoz, meg vérvételre, meg minden. Azt válaszolta, hogy szerdán esti időpontot kapott az orvostól, csütörtökön meg mehet reggel vérvételre, úgy gondolja. Mondtam, hogy oké, akkor szerdán megyek. Erre azt a választ kaptam, hogy ők délelőtt valami játszóházba mennek, 1-re érnek haza, akkor lefekteti Micit, 3-ra jön a tanítványa, szóval, ha valami dolgom lenne még Pesten, akkor intézzem azt, mert nem akarja, hogy TUMULTUS legyen otthon.
Hát, én elgondolkoztam azon, hogy most megsértődjek-e? Miért jelent egy nagymama tumultust, ha elmegy látogatóba? Olyankor besegítek mindig a házimunkába, jobb időben megpucolom az ablakait, vasalok, főzök, amikor pedig tehetem, a gyerekkel a játszótéren vagyok.
Nem tudom, hogy miért ennyire nehéz anyósnak lenni, miért kell mindig nekem alkalmazkodni, és lenyelni azt a sok sértést, ami nekem jut.
Százszor elgondolkodtam rajta, és mindig úgy teszek, mintha semmi nem történt volna, mert nem akarom elrontani a kapcsolatom sem a fiammal, sem az unokámmal. Mert nyilvánvaló, hogy ebben az esetben csakis én húznám a rövidebbet. Hála istennek, ők jól megvannak, szeretik egymást, és nekem kell alkalmazkodnom, mert én csak egy anyós vagyok. Persze, mondta Krisztina, hogy ő mennyire szeretné, hogy a gyermeknek legyenek nagyszülei, jó kapcsolattal, szeretettel, meg minden, na de hát szerintem egy nagymama nem tumultus. Na mindegy, ez van. Szóval nekem ez rosszul esett, mint minden más is. De ha nem akarom elveszíteni a fiamat és az unokámat, akkor bizony nekem kell alkalmazkodnom. Arról nem beszélve, hogy egy-egy ilyen kiruccanás minimum 5 ezer az útiköltség, meg még ugyanennyi a többi, mert soha nem megyek üres kézzel.
És már azt is vissza hallottam, hogy több segítséget várt a nagyszülőktől. Nem tudom, hogyan gondolta, majd egyszer megkérdezem tőle. Én csak arra várok, hogy majd Mici egy kicsit nagyobb lesz, és akkor elhozhatom magamhoz, neki úgyis ott lesz a kicsi, aki jelenleg még a hasában van. Érdekes, egy gyerekkel is állandóan nyűgösködött, nem tudom, mi lesz majd, ha kettő lesz? Nekem 4 év volt köztük, még sem volt egyszerű az első időszak
Na, ez van, most legalább kiírtam magamból, egyebet úgy sem tehetek.
Kedves Nagymamatárs!
Osztom a nézeted, hogy nem könnyű anyósnak lenni. Tapasztalatom szerint az az elvárás a nagyszülők felé, hogy mindig ott legyenek, amikor szükség van rájuk, de ne legyenek ott, amikor nincs szükség rájuk. Na és ne szóljanak bele semmibe, hacsak nem kérik ki a véleményüket.
Ha elviheted majd az unokát, sokkal jobb lesz!
Cecilia
Köszi, én is így gondolom.:)