Nahát akkor az új évről…

Az új év első napjai úgy teltek, ahogy mindig is vágytam rá. Napokig ki sem mentem a lakásból, és lustálkodva könnyes romantikus filmeket néztem. Ettem, ittam, amikor kedvem tartotta elpezsgőzgettem. Senki nem volt elvárásokkal irántam. Lehet, hogy ez majd egyszer végtelenül unalmas és destruktív lesz, ám én az elmúlt években gyakran emlegettem, hogy bárcsak valaki rám zárná az ajtót három napra. /Az elmúlt években anyukám és Pé között ingáztam, és a lakásom olyan volt, mint egy átmeneti otthon./ Nos, ez most megtörtént. És nagyon jól éreztem magam. Ma már az utolsó, mert holnap menni kell dolgozni.

Amúgy ettől a hatalmas nyugalomtól és pihenéstől hirtelen megvilágosodtam! Rájöttem, hogy a kapcsolatom Pé-vel miért nem működött! Tulajdonképpen ő nem akart engem boldoggá tenni. Soha nem kérdezte, mire vágyom, minek örülnék, mi tenne engem boldoggá. Általában követelőzött, és azt csinálta,-tuk, ami őt tette boldoggá, illetve ami neki jó volt. Azért vitt szállodába, mert egyedül unatkozott volna, milyen dolog már egyedül wellneszezni? Kipróbálta, de nem volt egy nagy durranás. Voltak terveink, amiket nem nevezhetek közös céloknak. Gondoltuk, elmegyünk egyszer Szegedre, ahol tanult, Békéscsabára, ahol született, stb sajnos, ezekből semmi nem lett. Én inkább próbálkoztam, hogy örömet okozzak Neki. Kerestem a kedvét, főztem, mentem hozzá, az volt amit ő akart. Sajnos, közben akkora feszültség volt bennem mindig, hogy muszáj volt inni. Általában. Megérkeztem hozzá, és megkérdezte: mit innál? Pálinkát- nyitottam én. Aztán már a cigire is vissza szoktam, amikor pedig lefeküdtünk, már előre be vettem az altatót. Asszem, ennél több jelre nincs szükség ahhoz, hogy ez egy rossza kapcsolat volt.

Mikor ér véget a gyász? Mikor vagyok kész egy új kapcsolatra? Meddig fog még a fejemben motoszkálni ez az egész? Na meg a csúnya nő.

Mi tesz boldoggá? Ha ott szeretnék maradni, ahol vagyok. Sajnos ez nem volt így.