Az én augusztus 20-adikám

Augusztus huszadikán óhatatlanul eszembe jutottak az elmúlt évek huszadikái. És már korán reggel picsogtam, mert anyukám jutott elsőre eszembe. Az, hogy tavaly ilyenkor együtt néztük a tűzijátékot, én dolgoztam, munka után mentem hozzá, aztán kiálltunk a ház elé. és onnan néztük az ünnep méltó befejezését. Ő pedig azt mondta, hogy vigyázzunk, zárjuk be a kaput, nehogy valami állat bemenjen, egér, béka, ilyesmi. Én kicsit ideges lettem ezért, meg minden vele kapcsolatos teendővel, talán csak azért, mert kilátástalannak éreztem a helyzetet, és minden energiámat, amit belefektettem ebbe az egészbe. És úgy gondolom, ma egy éve, 23-án bevittem a kórházba, ahonnan már nem is jött ki…

Aztán még az is eszembe jutott, hogy két évvel ezelőtt meg elutaztunk az anyukám szülővárosába augusztus 20-án. Ott akkor van búcsú, meg mindenféle haccaccáré, és elmentünk. Hiába lakik ott 5 testvére, akik mind hozzá jártak nyaralni, Ő nem szívesen ment volna egyikhez sem, ők meg nem is hívták, hogy gyere már haza egy kicsikét, aludj nálunk. Jó, jó, a korral az ember bogarasodik, mindnyájan megöregedtek. Így esett, hogy szállodába szálltunk meg, és éjszaka még a lézersót néztük, reggel meg a svédasztalról reggeliztünk, mi ketten. Szépen visszajöttek ezek az emlékek, pedig nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget nekik.

Aztán a távolból még előkerült Pé emléke is, akivel kb 3 évvel ezelőtt a Balcsinál töltöttük ezt a szép nemzeti ünnepet. Hát ott is végig veszekedtük a napokat, még azon is össze vesztünk, hogy honnan nézzük a tűzijátékot. Utolsó este pedig azt mondta: Minek is erőlködöm veled, hiszen Neked úgysem lesz hüvelyi orgazmusod. Na ezután összeveszés, és pszichológushoz járás. /Ő járt, én nem./

Aztán az idei huszadikán elmentünk Diával ebédelni az új Nemzetibe, elég jó volt, aztán otthon megnéztem 29. alkalommal, az István, a királyt. Először 1983-ban adták a Királydombon, de azt sajnos nem láthattam élőben, mert akkor voltam egy csecsemővel otthon, meg egy 4 évessel, Így hát ez a program kimaradt. Mondja is Dia: tudom anya, miattam nem láttad élőben. Sebaj, azért minden évben sikerül megnéznem azóta is, és csak nem unom meg. Pedig tudom kívülről. Ezután elmentünk a várba, a romtemplomba misére. Mégiscsak az országunk születésnapja van! Azután a barátnőimmel csellengtünk egy kicsit, és a záróünnepség, a tűzijáték az utcán ért bennünket. Anyukámra gondoltam. Mondtam is Nekik: Tavaly ilyenkor anyukámmal néztem a tűzijátékot. Ők meg azt, hogy az ablakból.

Szóval a barátnők sem igazán érzik mindig, mit kell válaszolni, vagy mondani vagy hogyan kell együtt érezni. Mert én azt gondoltam, azt mondják: Ó te szegény, mennyire sajnáljuk, hogy nincs már köztünk, vagy ilyesmi. Na de hát, ez van. Ez csak egy következő augusztus huszadika volt, semmi különös… Lehet, hogy nem is fogok emlékezni rá.