Reggel, mint máskor elindultam dolgozni. A buszmegállóban összeakadtam leánykori ismerősömmel.
– Dolgozni mégy?- kérdezte
– Igen.
– Ott vagy még?
– Igen, ott vagyok.
– Nem vagy még nyugdíjas?
– Tudod, én 55 éves vagyok, és a 40 év sem jönne még ki.
– Én már nyugdíjas vagyok! – újságolta büszkén – 52-es születésű vagyok, össze jött a 39 év munkaviszony.
– És most hová mégy? – érdeklődtem.
– Hát dolgozni.
– Mondd, így, hogy nyugdíjas vagy jobban esik dolgozni?
– Áááá, hogy képzeled, abból a kis nyugdíjból nem lehet megélni, minimálbérrel voltam bejelentve, majd meg tudod Te is! Muszáj dolgozni.
– Én nem minimálbéren vagyok, hanem közalkalmazottin. Úgy gondolom, hogy ha 40 év fizikai munka után nyugdíjba megyek, akkor én már nem fogok dolgozni.
– Ugyan már – kötekedett – hidd el, a nyugdíjból nem lehet megélni.
– Elhiszem, én nem is arra számítok, én gondoskodtam az öreg napjaimról.
– Miért, anyukád házát eladtad már?
– Nem, és nincs is szándékomban, egyébként is ott lakik a lányom.
Valahogy így hangzott a diskurzus, szerencsére a boldogtalan kisnyugdíjas leszállt, én pedig halkan dühöngtem magamban. Ráadásul egy másik nyugdíjas pont engem szúrt ki, hogy átadjam a helyem, holott én 12 órán át fix, hogy állok a pult mögött, mint ahogy 38 éve.
Egyébként az ismerősöm apja már a régi rendszerben is “maszek” vendéglátós volt, igen-igen jó anyagi körülmények között, bejárta a világot a lányával anno, amikor én a Balatonnak örültem. Ő, a lánya is vendéglátós volt sokáig, a férjével együtt, a férje még mindig ott nyomul. Ketten neveltek egy gyereket, míg én egyedül kettőt. Na szóval, tényleg, aki sír, attól kell elvenni.
Ja, azt azért tényleg nem értem, hogy az emberek kiharcolják, hogy végre nyugdíjba mehessenek, utána pedig sokkal vidámabban dolgoznak tovább. Legalábbis sok ismerősöm. A fiatalok meg nem találnak munkát… Valami tényleg nem jól van…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: