Indulás után fél órával majdnem sírva fakadtam, és hazaindultam, ugyanis valami hiba került a gépezetbe, mert a busz, ami felszedett volna engem, egyszerűen elfelejtette az én megállómat. Kétségbeesve telefonálgattam, néhány perc is óráknak tűnt, mire megkaptam a választ, és küldtek értem egy taxit, ami a következő állomáshelyre repített, potom 12 ezerért. /persze nem én fizettem/.
Sokan fanyalogva húzták a szájukat, hogy busszal mész? Én, aki egész életemben álló munkát végeztem, tiszta szívemből örültem, hogy ülhetek úgy16 órát…:) Tehát az indulás kezdeti nehézségei után már minden simán ment, és megérkeztünk a reggeli órákban a szálláshelyünkre. Az apartman szép volt, új, és tiszta. A szobatársam, ahhoz képest, hogy egyszer találkoztunk, nagyon kellemes, hasonló korú nő, mint én. Az időjárásról: útközben végig esett az eső, villámok cikáztak, én pedig dzsekiben ülve szomorúan gondoltam a becsomagolt nyári cuccaimra. Az első három napon még alakult az idő, de nem is érdekelt, mert szinte átaludtam az egészet, közben pedig kiolvastam egy könyvet. Ezután elhajóztunk Skiathos szigetére, ekkor beindult a nyár… Minden nagyon nagyon jó volt, ugyanis nem szeretem, nagyon nem szeretem a tömeget, és a meleget. Amikor hering módon zsúfolt a tengerpart, bárhova mégy, szakad a víz rólad, és vagy sós vagy, vagy homokos. Így is rájöttem, hogy felesleges volt a bőrradíros tusfürdő, ugyanis a homok tökéletesen pótolta azt. Imádtam, hogy a fülemben Quimby zenéjével órákig heverészhetek a tengerparton, nem mászik az aurámba senki, tényleg pihenés volt. Szabadon, azt csinálhattam, amit akartam, senki nem ismert, és senkit nem ismertem, teljesen mizantróp voltam.
A helyi lakosság nagyon kedves volt, igaz, ők is csak most kezdtek rákészülni a szezonra. Üzletek és szállodák nagy része még zárva volt, de már nagyon készültek. Eljátszottam a gondolattal: meddig tudnék itt maradni? Milyen jó is lenne. Valaki rám nézne, belém szeretne, és azt mondaná, maradj velem, élünk, mint a mesében, hallgatjuk a tenger zúgását, esszük a tengeri herkentyűket, a lebarnult bőrünk kisimul a mediterrán klímától… Vagy például dolgozni sem lenne rossz ilyen helyen… El is határoztam, hogy gyorsan megtanulok legalább két nyelvet, mert kommunikációs nehézségeim voltak, illetve nem tudtam annyira árnyaltan fogalmazni, mint általában.
Aztán arról is megbizonyosodtam, hogy sem internet függő, sem édességfüggő nem vagyok. Ez megnyugtató. 🙂 Ugyanis egyik sem hiányzott. Pedig már gyanús voltam magamnak…
Mint minden szép és jó, egyszer ez is véget ért, elindultunk haza. Itthon, már az érkezés pillanatában nyakamba szakadt a valóság. A főnököm sms-e, és anyukámat is nyomban elkísértem orvoshoz, patikába, üzletbe. Néhány napig tartott, olyan voltam, mint akinek az idegrendszerét kivasalták, vagy nyugtatót szed, vagy ilyesmi.
És szép lassan távolodnak a képek, bár néha előveszem magamban, és nem hagyom, hogy ilyen hamar eltűnjön. Visszatértem a saját valóság-sóóómba. 🙁
Olvastad? Ruth-Maria Kubitscheck: A szerelem csodája
Na, hát jobban szét kellett volna nézned, és talán egy gyémántkereskedő család ősz halántékú fején akadt volna meg a szemed és viszont. 🙂
Na de ami késik, nem műlik. Majd legközelebb. 🙂